Én

Füstkönny az arcomon,
kiáltásom puszta levegő,
hiába feszül remegve
a buborék-tüdő.

A vízen járok,
de sehogy sem jutok be a alája -
A Felszín fogva tart.
Hullámbilincs a lábra.

Látok másokat:
hangjuk mélyről jövő pára,
láng-könnyeik lidércfénye hív.
Mozdulnék -
Ám a Felszín nem ereszt.

Hiába feszül az akarat,
hogy lejussona  Mélybe,
hol az igaz fény lakik,
és nem a neon visszaverődése.

Hiába feszül az akarat,
ha nem szakad a hullám,
ha láng nincs,
hiába füstöl a szem.
A súlyom sem visz le.
 

Feszülök, lebegek.

Talán csak felfelé mehetek.

Oda, ahol néma ordítást
lélegeznek a rendszertelen párák.
Oda, ahonnan leesni
még senkinek sem sikerült.

Nincs más.

Csobbanva szakad a lánc,
megreped az akarat

szétpattan a buborék.