A Veréb meg az övcsat

Másnap délelőtt Kartács Molly frissen, kipihenten (és a hajóút során felszedett koszrétegtől mentesen) ücsörgött az étkezőben egy csésze gőzölgő tea mellett, amikor kopogtak.

-         Will! – kiáltotta a lány. – Valaki kopog!

-         Beengednéd, ha szépen megkérlek? – kiáltott vissza a fiú a szomszéd szobából, némi vízcsobogás kíséretében. – Jelenleg nem vagyok fogadóképes, de sietek!

Molly elmosolyodott a további „locs-pocsok” hallatán, miközben az ajtó felé sétált. A kopogás megismétlődött; ezúttal türelmetlenebbül.

-         Jól van, nyitom már – dörmögte a lány, és kitárta a bejárati ajtót.

Amikor meglátta azt a fekete hajú, piros kendős férfit, akivel előző nap a kikötőben találkozott; még az is megfordult a fejében, hogy becsukja az ajtót. A fickó is alig hitt a szemének, amikor a kalaptolvajjal találta szembe magát. Hátralépett néhány lépést, hogy megnézze, jó helyen jár-e, és amikor meglátta az ajtó fölött himbálózó, szerszámokat ábrázoló cégért, elgondolkozó arccal így szólt:

-         Eltévesztettem volna a házszámot? – tűnődött. – Vagy Will elköltözött, csak én nem tudok róla?

-         Will Turnert keresi? – kérdezte Molly hűvösen.

-         Igen. Itt lakik?

-         Igen.

-         Akkor maga mit keres itt? – Eddig tartott volna a nagy szerelem Elizabethtel? –tette hozzá gondolatban a férfi.

-         És maga? – a lány kezdett kijönni a sodrából.

-         Én Will Turner barátja vagyok. Nem mondta, hogy jövök?

-         Nem. Meghívta magát?

-         Hát persze! – tárta szét karját a férfi, mintha semmi sem lenne természetesebb annál, hogy Will Turner meghívja őt a házába.

-         Ha ez igaz, akkor jöjjön be – törődött bele Molly a megmásíthatatlanba, és félreállt az ajtóból.

Habár egyáltalán nem volt biztos abban, hogy Will tényleg meghívta ezt a férfit, de mivel nem ismerte a fiú itteni barátait, nem akart kellemetlen helyzetbe kerülni, ha esetleg kiderül: a jövevénynek volt igaza.

-         Hol van Will? – kérdezte a férfi, a falakon függő kardokat bámulva. – És maga mit keres itt nála.

-         Én ideiglenesen itt lakom – felelt a lány kimérten. – Will pedig… nos… Will éppen tocsog.

A férfi felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit, csak kihúzott egy széket az étkezőben, és kényelmesen elhelyezkedett rajta, mintha csak otthon lenne. Molly rosszalló pillantásokat lövellt felé.

-         Már itt is vagyok – jelent meg Will Turner a szobában, vállig érő sötétbarna haját törölgetve.

Amikor meglátta, ki ül az asztalnál, mozdulatlanná dermedt.

-         Jack? – csodálkozott el. – Mit keresel itt?

-         Téged – hangzott a kurta válasz.

A fiú Mollra pillantott, tőle kérve számon a férfi jelenlétét.

-         Azt mondta, a barátod, és hogy te meghívtad őt – magyarázta a lány. – Én meg, mivel nem ismerem a barátaidat…

-         Hogy a barátom, az enyhe túlzás. Az meg, hogy meghívtam, egyáltalán nem igaz – cáfolt rá Will, kissé szemrehányóan nézve a lányra, majd ismét Jackhez fordult: - Miért jöttél?

-         William, ugye elzárva tartod a kalapjaidat? – kérdezte a férfi, elengedve a füle mellett az előző kérdést. – Mert ez a nőszemély itt a hátam mögött tegnap megpróbálta magához venni az enyémet – bökött a fején lévő kalapra. – De amint látod, nem sikerült neki.

-         Ott volt őrizetlenül! – kiáltott fel a lány dühtől vöröslő fejjel. – Legközelebb…

-         Különben sem állt volna jól magának – vágott a szavába az idegen, majd Willhez fordult: - Mondd csak Will, véget ért a vad románc Elizabethtel, hogy ő itt van?

-         Dehogy ért véget! – kiáltott fel a fiú. - Ő Molly Molloy, vagy más néven Kartács Molly, egy gyerekkori barátom Angliából – mutatta be a lányt a férfinak. – Molly, ő pedig Jack Sparrow…

-         Kapitány! – szólt közbe az említett.

Will csak legyintett, majd folytatta:

-         …a Fekete Gyöngy kapitánya.

Jack és Molly egy hűvös biccentéssel letudta az üdvözlést.

-         Miért jöttél? – kérdezte Will, már sokadjára. – Mibe akarsz már megint belerángatni?

-         Mi az, hogy „már megint?” – csattant fel Jack. – Tudtommal a múltkor te voltál az, aki belerángattál engem a Fekete Gyöngyös balhéba! Vagy én rontottam be hozzád a börtönbe, hogy mondjam meg azonnal, hol vet horgonyt?

-         Amikor leszedtem a rácsot, nem tiltakoztál! - ellenkezett Will.

-         Egy elrejtett falu kincsét keresem – tért vissza az eredeti témához a férfi. – És szükségem lenne rád. Rátermett vagy, bátor és elég őrült ahhoz, hogy hallgass rám. Nagy kaland lesz. Pláne, hogy még a sziget pontos helyét sem tudom. Nos, mi a válaszod?

-         Nem! – felelt Will. – Eszemben sincs újból fekete zászló alá állni!

-         Nagy kár – csóválta a fejét Jack. – Pedig így akár jegygyűrűt is szerezhetnél a menyasszonyodnak.

-         Honnan tudod, hogy Elizabethnek még nincs jegygyűrűje?

-         Tudom, és kész. Na, akkor jössz, vagy mi lesz?

Will hallgatott. A kalóz belenyúlt a zsebébe, és elővett onnan egy körülbelül tenyérnyi nagyságú aranydarabot. Letette az asztalra. Valószínűleg ezzel próbálta a fiút jobb belátásra bírni. A kovács kezébe vette a tárgyat, hogy alaposan megvizsgálhassa. Észrevette, hogy tele van apró vésetekkel és furcsa kitüremkedésekkel.

-         Ez tulajdonképpen micsoda? – kérdezte.

-         Ez tulajdonképpen egy térkép – hangzott a válasz. – Pontosabban annak egy darabja. Még öt hiányzik.

-         Egyetlen darabból akarsz rájönni, hol a kincs?! – csodálkozott el Will. – Ez rád vall.

-         Mindig megfeledkezel a tájolómról, William! – bökött Jack az övén függő barna dobozkára. – Az mutatja az irányt.

Molly hátát a falnak vetve hallgatta a két férfi beszélgetését. Rendkívül érdekelte Jack Sparrow terve. Mint minden kalóz, ő is vágyott rejtett kincsek felkutatására és a gyors meggazdagodásra. No meg a kalandokra. Épp ezért a lány azon törte a fejét, hogyan kapcsolódhatna be a kincskeresésbe. Legjobb lenne Jack Sparrowtól függetlenül útnak indulni, de se hajóm, se legénységem – gondolta magában, majd pillantása az asztalon heverő fémdarabra esett. – Ha jól emlékszem, nekem is van ilyenem…

-         A szentségit, de vak vagyok! – kiáltott fel, és a derekához kapott.

A két férfi felfigyelt a kiáltásra. Molly felé fordultak, aki akkor már egy fekete bőrövet tartott a kezében, s homlokráncolva nézegette annak csatját. Ez mitől ilyen meleg? – kérdezte magától.

-         Azt meg hol szerezte? – kérdezte Jack, ugyanis a csat éppen úgy nézett ki, mint az asztalon a térképdarab.

-         A szüleimtől kaptam – felelt a lány, le sem véve a szemét a csatról.

-         És azt nem tudja, ők hol tettek szert rá?

-         Honnan tudjam, melyik kalózkodásuk során szedték össze?! – fortyant fel Molly. – Apám a halála előtt nem sokkal adta rám ezt az övet. Azt hiszem, régen nem ilyen volt a csatja.

Jack átvette tőle a tárgyat, hogy összehasonlíthassa a két fémdarabot. Az egyik pontosan ugyanakkora volt, mint a másik, csak a csaton a vésetek másként helyezkedtek el.

-         Ez biztosan a térkép része – állapította meg a kalóz. – Hatból kettő, nem is rossz arány. – Molly felé fordult. – Mondja csak, Miss. Molloy, mennyiért adja el nekem az övet? Vagy esetleg megkapom ajándékba? – vigyorodott el.

-         Isten ments! – jött a gyors válasz. – Viszont lenne egy ajánlatom – tette hozzá némi gondolkodás után.

-         Hallgatom.

-         Beszállok a balhéba, és így rendelkezésére bocsátom az övcsatot – mondta a lány magabiztosan mosolyogva.

-         Miből gondolja, hogy ebbe én belemegyek?!

-         Akkor sajnálom, nem segíthetek.

Molly lassú, előre kiszámított mozdulatokkal elkezdte visszacsatolni az övét; ezzel jelezve, hogy Jack Sparrow elszalasztott egy remek lehetőséget a meggazdagodás felé. A férfi végül azt felelte, majd még meggondolja.

-         Te hogy döntöttél, Will? – fordult a kalóz a fiúhoz.

-         Még mindig nem – kötötte az ebet a karóhoz a kérdezett.

-         Ezek szerint el kell rabolnom a menyasszonyát, hogy velem tartson.

Will ekkor felállt a helyéről, és fenyegetően Jack arcába nézett.

-         Ha csak egy ujjal is hozzányúlsz Elizabethhez, megöllek – sziszegte.

-         Jól van, na. Csak vicceltem! – a férfi védekezően maga elé tartott kézzel mentegetőzött, majd ő is felállt a helyéről. – Még el kell intéznem valamit. William, gondolkodj el az ajánlatomon! Miss Molloy, hamarosan látjuk egymást. Ég veletek! – búcsúzott, mialatt Will kikísérte.

Amikor visszatért az étkezőbe, így szólt:

-         Komolyan be akarsz szállni a kincskeresésbe? – kérdezte gyerekkori barátját.

-         A legkomolyabban – felelt a lány határozottan. – Annak ellenére, hogy Jack Sparrow a legfurcsább figura, akivel életemben találkoztam. De tudod, ha kincsről van szó…

***

Sem Will Turner, sem Kartács Molly nem sejtette, hogy Jack Sparrow aznap még egyszer tiszteletét teszi náluk. Második látogatására Elizabeth Swann kísérte el.

-         Sejtettem, hogy rajtad keresztül próbál majd meggyőzni – mondta Will a menyasszonyának.

-         Ez is megfordult a fejemben – vallotta be a kalóz -, de most nem ezért jöttem. Van jobb dolgom is annál, mint hogy téged győzködjelek. A harmadik térképdarab ugyanis itt van Port Royalban. A Kelet-Indiai Társaság helyi kirendeltségének úgynevezett kincstárában – magyarázta Jack. – Hallottam, hogy holnapután bált rendeznek ott, melyre a kormányzó lánya is hivatalos a vőlegényével együtt.

Ennek hallatán Will szemöldöke a homloka közepéig szaladt. Ezt látva Molly, aki eddig feszült figyelemmel hallgatta Jacket, elnevette magát.

-         Ugye nem feledkeztél meg róla? – kérdezte Elizabeth, szemrehányó pillantásokat lövellve egyre vörösödő vőlegénye felé.

Az kerülte a lány tekintetét. A bál teljesen kiment a fejéből. Egyébként sem szívesen emlékezett az ilyen időpontokra. Nem szerette az ilyen összejöveteleket, ahol az emberek összesúgnak a háta mögött, mert úgy vélik, egy kovács nem illik bele az előkelő társaságba. A bálokat kizárólag azért szerette, mert ott táncolhatott Elizabethtel.

-         Igazság szerint… - kezdte lesütött szemmel, azonban Jack félbeszakította:

-         Ezt majd magatok között elrendezitek – mondta. – Most térjünk a lényegre. Szóval, az a tervem, hogy veletek én is bejuthatnék a bálba, és amíg mindenki tivornyázik, nyugodtan elemelhetem a térképdarabot a kincstárból.

-         És nekünk mi lenne a dolgunk? – kérdezte Will kissé türelmetlenül.

-         Csupán annyi, hogy kocsin bejutattok az erődbe, és lehetőleg nem engeditek Norringtont a kincstár közelébe.

-         És én? Velem mi lesz? – szólalt meg hirtelen Molly, elszántságtól csillogó zöld szemekkel.

-         Velünk akar jönni a bálba? – csodálkozott rá Elizabeth.

-         Még szép! – pattant fel a lány a helyéről. – Enyém a második térképdarab, és azt várják tőlem, hogy itt ücsörögjek tétlenül?!

Tulajdonképpen igen – akarta mondani Jack, lenéző pillantást vetve Mollyra, akiből csak úgy dőlt a szó.

-         Biztosan én is tudnék ott valamit csinálni. Őrködni, vagy ilyesmit. De hogy nem maradok itt, az hétszentség! – jelentette ki határozottan.

-         Rendben, akkor maga lesz az őrszem. – egyezett bele Jack egykedvűen.

-         Úgy fogunk bemutatni, mint az unokatestvéremet – mondta Will lelkesen. – szerzünk valahonnan egy báli ruhát, és…

-         Báli ruhát? – kérdezte a két lány egyszerre.

A fiú bólintott, mire Molly arcán olyasféle kifejezés jelent meg, mint amikor a kisgyerektől elveszik a játékát, és ő csak nézi, ahogy a tolvaj egyre távolodik. Jack kaján vigyorral kísérte ezt a gesztust.

-         Nem lehetnék inkább szobalány, vagy valami hasonló? – kérdezte kétségbeesetten.

-         Az erődben nemigen van női személyzet – rázta a fejét Elizabeth.

-         Sajnálom, Miss Molloy – vetette közbe Jack –, de tulajdonképpen maga akart annyira beszállni a balhéba.

-         És még táncolni sem tudok! – azzal a lány, beletörődve sorsába, leroskadt a székére.

***

-         Reménytelen eset vagyok – jelentette ki Kartács Molly a bál előestéjén, amikor belépett Will Turner lakásába.

Egész délután a kovácsműhelyben tanult táncolni, és hála Willnek, hellyel-közzel elsajátította a legfontosabb lépéseket, magabiztosnak azonban egyáltalán nem nevezhette magát, a fiú minden dicsérete ellenére. Ha kardozni kellett, hajót kormányozni, irányítani legénységet, vagy bármilyen más kalózhoz illő tevékenység esetén önbizalma az égig ért; ha viszont hölgyhöz méltóan kellett viselkednie, zavarba jött. Úgy érezte, ez nem az ő világa. A táncról is így gondolkodott. Jobban szeretett ugyanis teli talppal, nagyokat lépni, zsebre dugott kézzel, mint egyenes háttal, kifordítva tartott kézzel, lábujjhegyen tipegni.

-         Nocsak! Véget ért a táncóra? – kérdezte Jack Sparrow, aki az étkezőben ült, lábát az asztalon pihentetve.

Will ideiglenes szállást biztosított számára a lakásában, ahol most már tényleg alig lehetett elférni. Molly csak akkor vette észre, hogy nincs egyedül a szobában, amikor a férfi megszólalt. Kérdése kizökkentette a lányt gondolataiból.

-         Nem is vettem észre, hogy itt van – mondta. – De egyébként mára befejeztük a táncolást. Hála az égnek – kihúzott egy széket Jackkel szemben, és leült. – Szegény Will, teljesen széttapostam a lábát.

-         Csoda, hogy még van lábujja, igaz? – vigyorgott a kalóz.

Molly halványan elmosolyodott, majd felállt és kiment a konyhába. Poharat keresett, de csak csészét talált; így abba töltött magának vizet. Elindult vissza az étkezőbe, ám az ajtóban beleütközött Jackbe, aki szó nélkül kivette a kezéből a csészét és beleivott. Hogy aztán fintorogva adja vissza az őt haragos tekintettel méregető lánynak.

-         Azt hittem, rum van benne – mondta inkább magának, mint Mollynak.

-         Will nem is iszik rumot – ellenkezett a lány. – Ezért nincs is neki. Már én is kerestem.

-         Szomorú – jegyezte meg keserűen a férfi, de egy tapodtat sem mozdult az ajtóból.

Molly kérdőn nézett rá; nem értette, Jack miért állja el még mindig az utat. Már szóra nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze, amikor a kalóz így szólt:

-         Mutassa meg, mit tud, Miss Molloy – mondta, sötét tekintetét a lány szemébe fúrva.

-         Tessék? – csodálkozott el a lány, miközben kissé elfordította a fejét, hogy ne lássa az őt vizslató barna szempárt.

-         Kíváncsi vagyok, William mire tanította meg.

-         Maga tud táncolni? – kérdezte Molly meglepetten.

-         Hogyne, kedvesem – felelt Jack, egy „nekem ez meg se kottyan”-kézmozdulat kíséretében. – Nos, szabad egy táncra? – kérdezte vigyorogva.

Kartács Molly megvonta a vállát, majd megállt a szoba közepén a férfival szemben. Az mintegy üdvözlésképpen biccentett a fejével, mire a lány pukedlizéssel válaszolt.

-         Mit is táncolunk most? – kérdezte Jack. - Ezt elfelejtettük megbeszélni.

-         Válasszon: gavotte, sarabande, gigue. Ezt a hármat tudom.

-         Legyen az első, nekem mindegy – vont vállat a férfi.

Mindketten felvették az alaptartást; Molly beszámolt hármat, így adva meg a tempót, aztán táncolni kezdtek. Azonban már az első helycserénél meg kellett állniuk, mert a férfi rossz irányba indult el, és kis híján feldöntötte a lányt. A következő lépéskombinációnál Molly lábára lépett. Legalább ötször.

-         Szerintem maga téved – vélte a lány, nekitámaszkodva az asztalnak. – Nem is tud táncolni.

-         Nehogy azt higgye, hogy maga tud! – vágott vissza Jack. – Épp, hogy nem esik orra.

-         Azért annyira nem vagyok ügyetlen. Bár… bízom benne, hogy szerencsém lesz holnap, és csak Will fog felkérni – mondta a lány keserűen.

-         A külsejével semmi probléma, csak…

Will Turner ebben a pillanatban lépett be az étkezőbe, így Jack nem tudta befejezni a mondatot.

-         Sokat fejlődtél, Molly – dicsérte a kovács a lányt. – Csak arra figyelj, hogyha elrontod a lépést, ne káromkodj. Elizabeth délelőtt átküldi a ruhát. Sötétzöld lesz. Kiemeli majd a szemed színét.

-         Ó! – kapta fel a fejét hirtelen Jack, aki addigra ismét elfoglalta helyét az asztal mellett. – Ha én ezt a menyasszonyodnak elmesélem…

-         Hmm… miket fogok én Tortugán Scarlettnek meg Giselle-nek mesélni… - indított ellentámadást Will.

-         Tortugát mondtál? – vonta fel a szemöldökét Jack. – Csak nem meggondoltad magad?

-         Egyáltalán nem. Tortuga csak nyelvbotlás volt. Most megyek, lefekszem. Jó éjszakát! – azzal eltűnt a szobájában.

-         Joccakát! – búcsúzott Molly mosolyogva, majd ő is a szobája felé indult. – Én is lefekszem. Jó éjt, Mr. Sparrow!

-         Bogarat ültettem a füledbe, William? – tűnődött Jack, amikor egyedül maradt az étkezőben.

-         Tortuga... Tényleg csak nyelvbotlás volt? – motyogta ugyanekkor Will a szobájában, homlokát az ablaküvegnek támasztva.