Meg sem állt, amíg ki nem ért a szabad levegőre, ahol aztán nem bírta tovább: eltört a mécses. Lehajtotta a fejét, így könnyei a fedélzet padlójára potyogtak; mindkét kezét ökölbe szorította, körmeit saját tenyerébe mélyesztve – nem tudott mit kezdeni tehetetlen dühével és a megmásíthatatlan múlttal.

-         Nem lehet igaz! – motyogta. – Ez egyszerűen képtelenség!

-         Miss Molloy, jól van? – hallott egy hangot a háta mögül.

Nem kellett megfordulnia, hogy tudja: Jack Sparrow áll ott. Ügyet sem vetett a férfira, a legkevésbé az hiányzott neki, hogy kinevessék, amiért kisgyerek módjára sír. Molly elindult a hajóorr irányába, a kapitány azonban visszatartotta.

-         Forduljon meg – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, de lány a füle botját se mozgatta. – Forduljon meg, ez parancs – ismételte Jack.

Molly lehajtott fejjel lassan fordult felé.

-         Miért itatja az egereket, Miss Molloy? – kérdezte Jack, a szokottnál kevesebb gúnnyal a hangjában.

-         Az a mocsok Krall… - kezdte a lány, de befejezni már nem tudta, mert ismét kitört belőle a zokogás.

Hirtelen felindulásból megragadta Jack sötétkék mellényét, közelebb húzta magához a férfit, és arcát annak vállába fúrta. Kapaszkodót keresett, hogy ne érezze magát egyedül kínzó gondolataival. A Fekete Gyöngy kapitányán kívül viszont senki sem volt a közelben, így Molly nála keresett vigasztalást. Annak ellenére, hogy felettébb bosszantónak, gátlástalannak és önzőnek tartotta őt. Jack pedig, bár nem vélekedett túl jól róla, nem lökte el magától, hanem kezét a lány zokogástól rázkódó vállára tette.

-         Jól van, Miss Molloy, áztassa el nyugodtan a ruhámat, törölje belém az orrát… én nem haragszom meg érte – mondta, iróniával teli hangon.

Molly erre még inkább hozzásimult, nem törődve azzal, hogy ki tudja, a férfi mikor fürdött utoljára; sem azzal, hogy tulajdonképpen utálják egymást.

-         Beszéltem Fieldsékkel – szólalt meg a lány szipogva. – Krall emberei. Elmondták, hogy az a mocsok megerőszakolta anyámat, apám szeme láttára!

Ismét kitört belőle a zokogás. Jack nem lepődött meg a hallottakon, saját tettén viszont annál inkább. Ahogy ugyanis a mellényébe kapaszkodó lányra nézett, furcsa melegség öntötte el a szívét, s ennek eredményeképpen átölelte Mollyt, így próbálva megnyugtatni őt.

Hosszú percekig álltak így, amíg a kalózlány fel nem emelte könnyektől maszatos, kivörösödött arcát.

-         Sajnálom, Mr. Sparrow – mentegetőzött. – Nem vagyok érzelgős típus, de néha kitör belőlem, és olyankor…

-         Nem kell magyarázkodnia, Miss Molloy – fojtotta belé a szót Jack. – Tízévente egyszer engem is elragadnak az érzelmek. Olyankor sok hagymát eszek; attól megijednek, és elengednek.

A kalózlány bágyadtan elmosolyodott, mire Jacknek támadt egy ötlete. Kibontakozott az ölelésből, majd eltűnt a fedélzet alatt, hogy perceken belül két üveg rummal a kezében térjen vissza. Az egyiket Molly kezébe nyomta, a másiknak pedig egy hajtásra kiitta a felét. Leültek a kormányhoz vezető lépcsőre beszélgetni. Ahogy a lány egyre többet ivott, úgy lett egyre nyugodtabb, és a nyelve is megeredt. Beszámolt Jacknek a tömlöcben lezajlott szóváltásról is, ezúttal sírás nélkül.

-         Anyámat nem olyannak ismertem, aki az életéért könyörög – mondta. – Fields szerint sírva ölelte át Krall lábát, miközben nyüszített, mint egy kivert kutya. Ez nem lehetett az én anyám!

-         Fields bizonyára túlzott – vélte Jack.

-         Lehet, hogy apám miatt gyengült el. Egyedül ő szólhatott bele anyám terveibe, csak ő tudott hatni rá. Talán, ha Krall nem nézette volna végig apámmal az egészet, erős tudott volna maradni – tűnődött Molly. - Ő volt a példaképem. Mindig azt szerettem volna, hogy az én matrózaim úgy nézzenek rám, ahogy az Éjkirálynőn néztek rá. Bár keményen bánt velük, szerették anyámat, mert jó ember volt. Még akkor is, ha képes rezzenéstelen arccal elsüllyeszteni egy másik hajót, és megöletni az összes utasát. És akkor Fields és Wilson elmesélnek nekem egy ilyen történetet! Nem szívesen mondom ki, de csalódtam anyámban.

Nagyot húzott az üvegből, majd a gondolataiba merült. Jack sem szólt semmit, csendben iszogatott tovább. Molly egyszer csak felállt a lépcsőről, a hajó korlátjához dülöngélt, és mire a kapitány észbe kapott, a lány jobb kezét a víz fölé tartotta, markában fekete bőrövével.

-         Miss Molloy, mi az ördögöt csinál?! – kiáltott fel a férfi, majd felpattant, és két kézzel hadonászva Mollyhoz rohant.

-         Krall az övcsatom miatt ölte meg a szüleimet – hangzott a felelet. – Valószínűleg engem is megpróbál majd eltenni láb alól miatta. Ezért elejét veszem a problémának!

-         Eszébe ne jusson!

Azzal a férfi elrántotta a lányt a korláttól, és elvette tőle az övet, melyet azonnal a nadrágzsebébe csúsztatott.

-         Érdes a tenyere – állapította meg fennhangon, Molly kezét szorongatva.

-         Kikezdte a kötél – mondta a lány, és halványan elmosolyodott.

-         Miért nem visel kesztyűt?

-         Mert elsüllyedt, és elfelejtettem újat venni.

-         Kár – biggyesztette le ajkát Jack. – A cserzett tenyér nem nőies – jelentette ki, gesztenyebarna szemével a lány arcát fürkészve.

-         Nem nőies? Én egyáltalán nem vagyok nőies! Vagy maga tud akár csak egy dolgot mondani, ami megcáfolja ezt? – kérdezte Molly, kacéran pillantva a férfira.

-         Kapásból kettőt is tudok – felelt a kapitány sokatmondóan mosolyogva.

Ekkor Molly zöld szeméből eltűnt a kacérság. Pillantása találkozott a Jackével, és a lány megint észrevette azt a furcsa lágyságot a tekintetében. A verekedés után is így nézett rá. A férfi megfogta a másik kezét, közelebb húzva őt magához.

-         Tudja mit, Mr. Sparrow? – szólalt meg Molly, a suttogásnál alig hangosabban.

-         Nem. Mit? – kérdezett vissza Jack.

-         Azt hiszem, nem is utálom annyira.

-         Tudja, mit? Én sem!

Már majdnem összeért az orruk, annyira közel voltak egymáshoz. Kartács Molly szíve majd’ kiugrott a helyéről. Lehet, hogy Willnek mégis igaza van? – futott át az agyán a kérdés. – Vagy ez most csak a rumnak köszönhető?

A választ azonban nem tudta meg, ugyanis ebben a pillanatban Gibbs és Paddy jelent meg a fedélzeten, Jacket keresve. A kapitány és Molly úgy ugrott szét, mintha gránátot dobtak volna közéjük. A két tengeri medve Fieldsről és Wilsonról hozott információt. Valóban Krall legénységéhez tartoztak, és az Éjkirálynő elsüllyesztése óta követték Paddyt, hátha az északír kormányos elvezeti őket a térképdarabhoz. Tortugán pedig Jack Sparrow szolgálatába álltak.

Miután ezt elmondták, Jack bosszúsan a kormány felé indult, Gibbs pedig utána, hogy megtudakolja, miért rosszkedvű a kapitány. Molly a korlátra könyökölve, tenyerével támasztva az állát, a tengert kezdte bámulni. Ő sem érezte magát túl jól, az imént történteknek köszönhetően. Paddy O’Connor ezt rögtön észrevette, ezért csatlakozott a lányhoz a korlátnál.

-         Megzavartunk az előbb valamit? – kérdezte.

-         Nem, Paddy, egyáltalán nem – felelt Molly szárazon. – Szerinted miért ugrottunk szét olyan hirtelen?

-         Sajnálom – kért elnézést a férfi. Néhány pillanatig gondolkozott, majd így szólt: - Várjunk csak; a múltkor még nem azt mondtad Jack Sparrowról, hogy nagyon sok rum elfogyasztása után találnád csak vonzónak? – kérdezte.

-         A rum miatt ne fájjon a fejed, ittunk eleget. A szentségit, Paddy, nem tudom, mi van velem! – tört ki ekkor a lányból. – Amióta összeverekedtem Miss Swannal, minden olyan furcsa.  Először az a tájoló, aztán meg jön Will azzal a képtelen ötletével, hogy Mr. Sparrow és én milyen szép pár lennénk, most meg ez…

Molly röviden és velősen felvázolta, mi történt közte és Jack között. Szóba hozta Krallt, valamint Flor Negrát is, de ezúttal nem sírta el magát.

-         Nem csodálom, hogy megrázott, amit Wilsonéktól hallottál –mondta Paddy komoran, miután a lány befejezte a beszámolóját.

-         Miért nem mesélted el? – kérdezte a lány szemrehányóan. – Esetleg van még valami, amit titkolsz a szüleimről?

-         Azért nem meséltem el, mert nem akartam több fájdalmat okozni neked – magyarázta a férfi. – Nagyon megviselt a szüleid elvesztése, de nem csak téged. Nekem is fájt, amit Krall tett.

-         Tudom – Molly lehorgasztotta a fejét. – Bocsáss meg, Paddy.

-         Semmi baj – mosolyodott el a férfi. – Menj, feküdj le. Nyúzott vagy, és ha holnap utolérjük azt az átokfajzatot, szükséged lesz az erődre.

-         Már megint igazad van, te vén tengeri medve! – nevette el magát a lány, majd a fedélközbe indult, a kabinjuk irányába. – Na, jó éjszakát!

Azzal eltűnt a fedélzet alatt. Az este eseményein töprengve mászott be az ágyába, teljesen megfeledkezve arról, hogy fekete bőrövét – rajta a térképdarabbal – nem kérte vissza Jack Sparrowtól.

***

Kartács Molly másnap megbizonyosodott arról, hogy a Fekete Gyöngy a leggyorsabb hajó a Karib-tengeren, amikor a fedélzetre kilépve meglátott a horizonton egy fehér vitorlás bárkát.

-         A mindenségit! A maga hajója tényleg elképesztően gyors – jegyezte meg elismerően, amikor felment a kormányhoz, Jack mellé.

-         Mondtam én, hogy a Gyöngy nem csupán egy „tetszetős hajó” – felelt a férfi, és a lányra mosolygott. – Feszítsék meg jobban azt az átkozott vitorlát! – kiáltott rá két, a harmadik árbocnál álló matrózra.

-         Tüzet nyitunk rájuk? – kérdezte Molly, fejével a másik hajó felé bökve. – Úgy vélem…

-         Néhány figyelmeztető lövés elég lesz – vágott közbe Jack. – Elvégre tárgyalni akarunk.

-         Egyelőre – tette hozzá a kalózlány.

-         Ha van megfelelő eszköz, bárkivel alkut lehet kötni – emlékeztette a kapitány.

-         Tudom, de ha mégis harcra kerülne sor, szögezzünk le valamit: Krall az enyém.

Azzal Molly a Démon felé fordította a figyelmét. Gondolatban átélte azokat a pillanatokat, amikor legutóbb közeledni látta ezt a hajót, amikor apja, Daniel Molloy bezárta őt a kabinjába, majd zavarta el az Éjkirálynőről. Sosem felejtette el, hogyan nézett rá a férfi búcsúzáskor. Nem félte a halált, de szerette az életet. Amikor a lányára bízta a térképdarabot, már tudta: ő és a felesége nem fogják túlélni a Daniel Krallal való találkozást. Molly lelki szemei előtt megjelent a férfi mély szomorúságot sugárzó, méregzöld tekintete. A lány megrázta a fejét, elűzve ezzel a képet a fejéből. Megkeményítette arcvonásait, és újból a horizontot kezdte bámulni.

Jack nem tudta levenni róla a szemét; csak nézte a lány szeplős arcát, melyen a „mindenre elszánt” kifejezés ült, lángvörös haja lobogott a szélben, s ahogy ott állt a korlátnak támaszkodva, a Fekete Gyöngy kapitánya kifejezetten szépnek találta őt. Már nyitotta volna a száját, hogy ezt szóvá tegye, amikor Daniel Krall hajója, a Démon tüzet nyitott rájuk.

Jack is parancsot adott az ágyúk elsütésére, és amíg a két hajó egymás mellé nem ért, ágyú-, valamint puskagolyók záporoztak közöttük. Amikor azonban a Gyöngy megállt a Démon mellett, kapitánya visszavonta a tűzparancsot.

-         Tárgyalni jöttem! – kiáltott át a másik hajóra.

Erre egy középkorú, magas, izmos férfi lépett fel annak sötétbarna korlátjára. Bal lába egy kacskaringós faragásokkal dísztett fadarabban végződött – ennek dacára könnyedén mozgott -; kopottas, fekete nadrágot viselt, bordó inggel és fekete, combközépig érő, zöld paszománnyal díszített kabáttal. Forradásokkal éktelenített arcát simára borotválta, eltekintve vékonyra pödört, fekete bajszától. Felemás színű tekintetéből sütött a felsőbbrendűség, ahogy Jackre, és legénységére nézett; tar fején megcsillantak a delelőre hágó, fehéren izzó nap sugarai.

-         Ugyan miről akar tárgyalni? – kérdezte flegmán.

-         Azt csiripelik a madarak, hogy magánál van valami, amire nekem is szükségem lenne – felelt Jack hasonló hangnemben. – Bizonyára nem ismeretlen maga előtt az elrejtett falu legendája.

Ez a megjegyzés némi stílusváltásra késztette Krallt. Meglepően könnyedén lendült át egy kötélen a Fekete Gyöngy fedélzetére. Matrózai harcra készen felsorakoztak a Démon korlátja mögött. A két kapitány megállt egymással szemben. Jack ekkor vette észre, hogy Krall bal szeme zöld, a jobb pedig barna. Ez kissé meglepte őt, de elterelte róla a figyelmét. A vezérkar többi tagja harcra készen állt mögötte.

-         Szóval maga is az elrejtett falut keresi – mondta Krall, száját halvány mosolyra húzva. – De nem találta meg mind a hat térképdarabot, igaz?

-         Háromnál több magának sem lehet – szólalt meg Paddy hűvösen.

-         Nocsak, nocsak! Paddy O’Connor! – lépett oda hozzá a Démon kapitánya. – Micsoda meglepetés!

Az idősödő férfi jegyes gyűlölettel nézett vele farkasszemet, de nem szólt egy szót sem. Krall ekkor észrevette Kartács Mollyt, aki gondolatban már háromszor lefejezte, kétszer leszúrta, és négyszer lelőtte őt.

-         Lám, lám, csak nem Molly Molloy? Ezek szerint apád hiába kötött alkut az életedre – mondta, miközben mutató-, és hüvelykujja közé fogta a lány állát, így kényszerítve arra, hogy a szemébe nézzen.

A kalózlány dühtől vöröslő arccal félrerántotta a fejét. Jack ekkor úgy döntött, ideje a lényegre térni.

-         Lenne egy ajánlatom, Krall – szólt.

-         Hallgatom – fordult felé a férfi.

-         Kössünk szövetséget. Maga átadja nekem a térképdarabokat, amikért cserébe én elvezetem a szigetre, aztán osztozunk a kincsen. Na, mit szól?

-         A szigetre magam is eltalálok, Sparrow – közölte lesújtóan Krall.

-         Az lehet, de a térkép nélkül mégis hogyan találja meg a falut?

A másik kapitány egy megvető horkantással reagált, míg Jack – mivel már nyeregben érezte magát -, szólt Gibbsnek, hogy hozassa föl a foglyokat a tömlöcből, majd folytatta:

-         Elfogtuk két emberét, és én készségesen visszaszolgáltatom őket magának, a hiányzó térképdarabokért cserébe.

Taylor és Kafir, két matróz ekkor jelent meg a fedélzeten, a megkötözött Wilsont és Fieldset kísérve.

-         ha azt gondolja, hogy ez a két patkány megér nekem három térképdarabot, nagyot téved – csóválta a fejét Krall, miközben magában megállapította: Jack Sparrownál pocsékabb kalózzal még nem találkozott.

Az illető éppen gondolkodási időt kért, s a töprengésben Kartács Molly zavarta meg, akinek akkor jutott eszébe, hol hagyta fekete bőrövét.

-         Hol az övem, Mr. Sparrow?! – kérdezte a férfitól idegesen.

A Fekete Gyöngy kapitányának ekkor támadt egy ötlete:

-         És mondja csak, három ember megérne magának három térképdarabot? – fordult Krall felé, ravasz tekintettel.

Amaz elgondolkozó arcot vágott; Molly pedig rájött, mire készül Jack. Ütésre emelte a kezét, de férfi elkapta a csuklóját.

-         A térképdarabok fejében maga visszakapja Wilsont, Fieldset, valamint Miss Molloyt – jelentette be könnyeden.

-         Micsoda? – csodálkozott el Will és Paddy.

-         Ezt nem teheted! – kiáltotta a fiú.

-         Dehogynem. Én vagyok a kapitány!

Molly erre a másik, szabad kezével arcul csapta Jacket, aki ezúttal nem kérdezte meg társait, hogy megérdemelte-e a pofont. Soha nem volt még érdemesebb rá. Krall szája gonosz mosolyra húzódott, ahogy a dühtől fortyogó kalózlányra nézett.

-         Elfogadom az ajánlatot – mondta végül.

Azzal intett két marcona termetű matrózának, akik egy pillanat törtrésze alatt a Gyöngy fedélzetén termettek Jack arra adott parancsot két emberének, hogy fogják le Willt és Paddyt, a harc elkerülése végett.

Daniel Krall a kabátja belső zsebéből három, tenyérnyi nagyságú aranydarabot húzott elő, és átadta azokat Jacknek. A férfi azonban kis híján elejtette a térkép hiányzó részeit, melyekből forróság áradt.

-         Érzik a többi darab közelségét – magyarázta Krall, majd a két megtermett matróza felé fordult. – Vigyétek át a lányt a hajómra – mutatott a dühtől már tajtékzó Kartács Mollyra.

-         Szóval, tegnap azért volt olyan kedves hozzám, hogy megszerezze az övcsatot? – fordult a lány Jackhez, ökölbe szorított kézzel. – Akár el is felejtheti, amit akkor mondtam!

-         Már nem is emlékszem rá, Miss Molloy – mondta Jack kajánul vigyorogva. – Mit is mondott?

Krall két embere ekkor karon ragadta Mollyt, majd vonszolni kezdték őt a korlát felé. A lány kissé hátrahajtotta a fejét, összevonta a szemöldökét, aztán szemen köpte Jacket, annak nem kis megdöbbenésére. Az idegen matrózok egy kötélen átlendültek vele a Démonra, ahonnan még sokáig hallatszott, ahogy Molly a legzüllöttebb férfiakat megszégyenítő módon káromkodik, illetve Jacket, Krallt és a két megtermett tengerészt szidalmazza.

A két kapitány hűvös nyugalommal búcsúzott el egymástól, majd mind a Démon, mind a Fekete Gyöngy elindult az elrejtett falu irányába.