Az áruló keze

A hatodik reggelen elérték a falut rejtő, tojásdad alakú szigetet. Miután kikötöttek, Krall utasította Coppert, hogy két matrózzal együtt menjenek előre, és vigyék a foglyokat is.

-          A kincs közelébe zárjátok őket, feltűnő helyre – mondta. – Hátha valaki a Gyöngyről megpróbálná kiszabadítani Miss Molloyt.

A rézbőrű gunyorosan mosolyogva bólintott, majd távozott. Krall pedig, mint aki jól végezte dolgát, partra szállt, ahol Jack Sparrow már várt rá, a Fekete Gyöngy vezérkarának társaságában.

-          Nem lesz szüksége matrózokra – mondta Krall, üdvözlés helyett. – Én viszek magammal elég embert.

-          Úgysem jöttek volna velem – vont vállat Jack.

-          Ebben téved – morogta a pofaszakálla alatt Mr. Gibbs. Rosszul esett neki, hogy a kalóz mindig kihagyja őket a balhéból.

A Démon legénysége időközben besorolt Krall mögé. Egytől egyig megtermett, izmos férfiak voltak; sokuk arcát forradások éktelenítették, némelyiküknek hiányzott egy-két ujja, vagy az egyik füle. Nem nyújtottak túl bizalomgerjesztő látványt, még kalózszemmel sem. Will Turner kíváncsian figyelte őket, Kartács Mollyt keresve közöttük, de sem a lányt, sem a Wilson-Fields párost nem látta.

-          És Molly? – bukott ki belőle a kérdés.

-          Miss Molloy miatt ne aggódjanak – felelte Krall halálos nyugalommal. – Hamarosan találkozhatnak vele.

-          Akkor indulhatunk is! – rendelkezett Jack, majd Gibbshez fordult: - Három nap.

-          Igenis kapitány – bólintott a navigátor. Járjanak szerencsével! – azzal visszasétált a Gyöngy fedélzetére.

Jack, Will, Elizabeth, Paddy, Krall és a legénysége a folyó keresésére indultak, mely tőlük nem messze torkollt a tengerbe. A kalózok a zöldeskék víz partján vágtak neki a sziget növényzetét alkotó sűrű, áthatolhatatlan dzsungelnek.

Mr. Gibbs a hajóra fellépve egy csapat zúgolódó matrózzal találta szembe magát.

-          Már megint itt hagytak bennünket, igaz? – kérdezte Taylor szárazon.

-          Jack mindig mindenből kihagy minket! – dohogott Kafir, susogó szélre emlékeztető hangján.

-          Lázadás! Lázadás! – rikoltotta Mr. Cotton papagája a gazdája válláról.

-          Elég! – intette le őket Gibbs komoran. – Engem is dühít a mellőzés, de itt maradunk é megvárjuk, amíg Jackék visszajönnek – határozott.

Ekkor Marty, az alacsony termetű tengerész húzogatta meg a navigátor ingujját. A férfi kérdő tekintettel fordult felé.

-          Lehet, hogy csak a szemem káprázott, de az imént láttam Wilsont és Fieldset leszállni a Démonról, Miss Molloy és két ismeretlen férfi társaságában. Az egyik úgy nézett ki, mint egy bennszülött, a másik pedig egy öregember.

-          Rosszul láttad, hiszen sem Miss Molloy, sem Wilson és Fields nem volt ott Krallékkal, és öregemberekre nem emlékszem.

-          Persze, mert ez akkor történt, amíg maguk tárgyaltak.

-          Ezek szerint Miss Molloynak sikerült megszöknie – állapította meg Gibbs, valamivel vidámabban.

-          Nem hiszem, ugyanis Fieldsék lökdösték őt és az öregembert. Összekötözték a kezüket.

-          És a bennszülött-kinézetű fickó? – kérdezte Gibbs homlokráncolva.

-          Ő vezette a csapatot.

A navigátor többször elismételte magában Marty szavait, miközben arca egyre komorabb lett, majd szürkés szeme hirtelen felcsillant.

-          Ez csapda – motyogta maga elé. – Öt ember itt marad a hajóval! – kiáltotta. – A többiek velem jönnek! Hozzatok fegyvert!

A Fekete Gyöngy legénysége kapkodva nekiállt teljesíteni a parancsot. Nem értették, miért lett Gibbs ennyire izgatott. Amikor Kafir megkérdezte az okát, annyit mondott, megmentik Jackéket.

-          És az eskü? – tudakolta a tengerész.

-          Pokolba vele! – kiáltotta Gibbs, és elvigyorodott.

***

-          Átkozott szúnyogok! – zsörtölődött Paddy O’Connor, miközben Jack Sparrow, Will Turner, Elizabeth Swann és Daniel Krall társaságában járta a dzsungelt, az elrejtett falut keresve.

A többiek a legteljesebb mértékben egyetértettek vele. Órák óta meneteltek a párás, fülledt levegőjű, sűrű, zöld dzsungelben, a patakká apadt folyó mentén. Will egész úton a kezében tartott, súlyos aranykorongot nézte, hogy tudja, hol járnak. Megpróbálta betájolni, merre lehetnek. Hellyel-közzel sikerült neki, de korántsem volt biztos a dolgában. Homlokráncolva vizsgálgatta a térképet; egészen addig, amíg Jack belé nem ütközött. A kapitány összevont szemöldökkel méregette a fiút, majd figyelme a korongra, illetve a folyóra összpontosult. Hogy biztos legyen a dolgában, a tájolóján ellenőrizte az irányt.

-          Elvileg nem lehetünk messze – jelentette ki. Azzal továbbindult.

-          Elvileg – ismételte szkeptikusan Will.

Azonban gyakorlatilag is közel jártak az elrejtett faluhoz: húsz perc gyaloglás után megpillantották a térképen jelölt kősziklákat. Ott volt a bejárat, ahol a két égbe törő kőtömb közül előbukkant a víz. A Fekete Gyöngy és a Démon utasainak egy látszólag keskeny résen kellett átlépniük, melyen valójában egy lovas szekér is átfért volna.

Egy lankás domboldalon lyukadtak ki, ahonnan már nem voltak messze az elrejtett falu kocka alakú kőházai, melyeket keskeny utcák vettek körül. Az épületeken az idő vasfoga nem hagyott nyomot. A felületes szemlélő azt gondolná, a lakók bizonyára behúzódtak a házaikba, megemészteni az ebédet; azonban a nyomasztó csend súlyos fellegként telepedett a falura, megcáfolva ezt az állítást. A kocka alakú, egyszintes házak falait kék és piros cikcakk-mintával díszítették a kicsi ablakok körül, s néhány ajtó fölé dolgozó emberek képét festették, például fazekasmesterét vagy pékét. Ezek a figurák hasonlítottak a térkép hátoldalába vésett jelekhez. Minden utca a falu közepén magasodó, lépcsőzetes templomhoz vezetett, ahová a kincset rejtették. Hogy feljussanak a bejárathoz, a kalózoknak fel kellett mászniuk egy hatalmas, meredek lépcsősoron. Elizabeth Swann elkerekedett szemmel csodálta a kilátást, az utolsó lépcsőfokon állva, ahonnan beláthatta az egész falut. Nem sokáig bámészkodhatott, ugyanis miután kifújták magukat, Krall és Jack nekiláttak a kincsvadászat megszervezésének, s vitájuk elvonta a lány figyelmét a tájról. A többieket is jobban érdekelte a megbeszélés, mint a panoráma, s így elkerülte a figyelmüket Gibbs és a Gyöngy legénységének érkezése.

-          Itt váljunk szét – mondta Krall. – Külön-külön indulunk a kincs keresésére, és aki megtalálja, csak kiáltson – tárta szét a karját, mintha mi sem lenne egyszerűbb ennél.

-          Miből gondolja, hogy én ebbe belemegyek? – húzta fel az orrát Jack, pedig tudta: a másik kapitánynak van igaza. Ezt viszont a világért sem akarta volna beismerni, ezért vitába szállt vele.

-          Sparrow, gondolkozzon! – sziszegte Krall. – Egy ember könnyebben mozog a szűk folyosókon, mint huszonöt egyszerre! Egyrészt. Másrészt pedig, ha külön megyünk, többfelé tudjuk keresni a kincset, ugyanabban az időben. A térkép ugyanis nem jelöli a kincs pontos helyét, csak azt, hogy itt van.

Jack beletörődő sóhajt hallatva vállat vont, majd Krall, Will, Elizabeth, Paddy és a húsz tengerész kíséretében belépett a templomba. Egy négyszögletű, a kintről beszűrődő napfény által megvilágított, helyiségbe jutottak, ahonnan több ajtó is nyílt; valamelyik kisebb termekbe vezetett, míg a többi sötét, keskeny folyosókra, ahol áporodott volt a levegő. Elsőnek Jack indult el: leakasztotta a falról az egyik fáklyát, - melyet a templom éjjeli megvilágításához használtak-, majd besétált a vele szemben lévő első ajtón. Will és Elizabeth a bal oldali folyosót választotta; Paddy jobbra ment, Krall pedig megvárta, amíg eltűnnek, aztán utánuk küldte két-két emberét. Végül ő maga is elindult, hogy megkeresse Coppert.

Kartács Molly egy kisméretű, ablaktalan helyiségben tért magához. Nehézkesen ülő helyzetbe tornázta magát, miközben körülnézett. A falakra trónon ülő, emberszerű alakokat festettek, de a gyér fényben a lány nem tudta megállapítani, pontosan mit ábrázolnak a rajzok. Az ajtónyílást szakadt, halványszürke vászonnal takarták le, s az egyik sarokban Marcus Ferrel hevert, összekötözött kézzel, eszméletlenül.

A kalózlány, hátát a hideg kőfalnak vetve azon gondolkodott, hogyan került oda, amikor fejébe éles fájdalom hasított. Hát persze – gondolta keserűen. – Leütöttek, amikor megpróbáltam megszökni. Sikerült volna, ha nem botlok meg abban az átkozott gyökérben!

Körülbelül félúton járhattak, amikor ez történt: Molly észrevette, hogy Wilson és Fields egyre kevésbé figyel rájuk, ezért egy óvatlan pillanatban futásnak eredt. Tíz métert sem tett meg, amikor elbotlott egy fa gyökerében, és hasra esett. Filedsék ekkor lefogták, Copper pedig egy pisztollyal tarkón csapta, mire a lány elvesztette az eszméletét, s ebben a szobában nyerte vissza.

Gondolatai Will Turner és Jack Sparrow körül kezdtek forogni: Vajon ideértek már? Tudják-e merre lehet a kincs? Akárhogy is, ha itt vannak, hamarosan úgyis találkozunk. Amint ez eszébe jutott, az ajtót takaró vászon félrelibbent, és a Fekete Gyöngy kapitánya lépett be a helyiségbe. A szája is tátva maradt, amikor meglátta a fal mellett ülő kalózlányt: annak falfehér arcát, karikás szemeit, kócos haját, piszkos ruháját. Ő szintén tátott szájjal nézett vissza Jackre.

-          Hogy kerül ide? – kérdezte meglepetten.

-          Maga hogy kerül ide? – így a férfi. – Nem láttam leszállni a Démonról. Rosszul néz ki – tette hozzá.

-          Magának köszönhetem – Molly arcán keserű mosoly futott át. – Ha nem árul el, most nem festenék úgy, mint akit most halásztak ki a sírból! De maga…

Jack ekkor odaugrott hozzá, és egyik kezét a lány szájára szorította. Majd hirtelen feljajdult, elengedve a fintorgó Mollyt.

-          Észnél van, Miss Molloy?! – csattant fel a kalóz. – Kis híján leharapta az ujjamat!

-          Meg is bántam! – szólt a lány olyan arcot vágva, mintha citromlevet itattak volna vele. – Vajon az összes árulónak ilyen rossz ízű a keze?

-          Ha így gondolja, akkor miért harapta meg?

-          Mert nem szeretem, ha belém fojtják a szót – közölte Molly dölyfösen, majd a falnak támaszkodva felállt. Odasétált a férfihoz, mélyen a szemébe nézve folytatta megszakított szónoklatát: - Van fogalma arról, mibe keverte Willt és Paddyt? Hála magának, most mind belesétáltak Krall és Copper csapdájába!

-          Ki az a Copper? – szólt közbe Jack. – Még sosem hallottam róla.

-          Még jó, hogy nem, hiszen Krall a kabinjában rejtegette. Ő az elrejtett falu főpapja, aki száz évvel ezelőtt megszökött a szigetről- magyarázta a lány. - Hogy miként maradt életben ennyi ideig, rejtély. Ő hozott ide bennünket, amíg maguk Krallal tárgyaltak a parton. És most ő fog minket feláldozni azért, hogy feltámassza a lemészárolt népét! Mind meghalunk, mert maga volt olyan ostoba, hogy belement abba a nevetséges alkuba! – Molly már szinte kiabált.

Jack hátrahőkölt ennek hallatán; nem számított főpapokra, sem csapdákra, mégis úgy döntött, nem mutatja ki, mennyire megdöbbent, épp ezért két kézzel hadonászva saját magára kezdett mutogatni.

-          Ostoba? Én? – kérdezte csodálkozva. – Dehogy. Nem vagyok ostoba, csak könnyen ki tudom vágni magam a bajból – magyarázta.

Ez a kijelentés azonban még inkább feldühítette Mollyt, aki akkor egy kitörni készülő, fortyogó vulkánra hasonlított. Összekötözött keze remegett a dühtől, arca lángolt, pillantásával ölni tudott volna.

-          Kivágni magát a bajból? – fakadt ki. – Maga ostobább, mint hittem! Azt gondolja, hogy Krall halandó alkut kötni? Mit tudna neki felajánlani? Engem már egyszer elcserélt.

-          Ne aggódjon, megoldom – közölte a férfi flegmán.

-          El tudom képzelni. Felajánlja nekik Willéket, aztán fogja a kincset, és meglép, ugye?

-          A fejembe lát, Miss Molloy – vigyorodott el a kalóz.

-          Tudtam! Maga is csak olyan, mint a többi önző, iszákos, gátlástalan kalóz! Csak a kincs érdekli…

Ekkor Jack megragadta Molly karját, magához rántotta, majd száját a lányéra tapasztotta. A kalózlány úgy állt ott, mint akit sóbálvánnyá dermesztettek. Hátán a hideg futkosott, szeme kidülledt – úgy festett, mint egy kifejlett levelibéka. Amikor a férfi elengedte, sokáig egy hang sem jött ki a torkán, csak rákvörös arccal kapkodott levegő után.

-          A szentségit, ezt hogy merészeli?! – kérdezte felháborodottan. – Elárul, aztán meg…

-          Csak így tudtam elérni, hogy végre befogja azt a nagy száját – felelte Jack szemrehányóan pillantva a lányra. – Ugyanis lépteket hallottam a folyosóról, ezért muszáj volt elhallgattatnom. A kezemet pedig nem mertem kockáztatni.

-          Tudja, hogy utálom, ha belém fojtják a szót – sziszegte Molly, összeszűkült, szikrázó szemekkel.

-          Azt még jobban utálná, ha itt találnának az őrök. Ugyanis akkor nem lenne, aki figyelmeztesse Willéket a közelgő veszélyre.

-          Pontosabban, akkor nem lenne esélye megszökni innét – javította ki a lány gunyoros hangon.

-          Egy rugóra jár az agyunk, Miss Molloy – mosolyodott el Jack. – Ennek örülök. De most nekem…

Azonban nem tudta befejezni a mondatot, mert Molly a mellényénél fogva visszatartotta őt, majd bátortalanul viszonozta az iménti csókját. A férfi meglepetten pislogott. Arra készült, hogy a lány ismét kiabálni kezd, és a maga nyers stílusában elküldi a fenébe, ehelyett nem engedi el. Molly gyorsan észbe kapott, és fülig pirulva hátralépett. Maga sem értette, miért csinálta ezt.

-          Tudja, Miss Molloy, én sem szeretem, ha belém fojtják a szót – mondta Jack, kizökkentve ezzel a lányt a gondolataiból.

-          Sajnálom, lépteket hallottam – vont vállat Molly pirulva.

Szórakozottan megérintette kellemesen bizsergő ajkait, majd halványan elmosolyodott. Ahogy Jackre nézett, meglátta a férfi szemében azt a tőle szokatlan lágyságot, melyet a verekedés után vett észre először. A kalóz közelebb lépett hozzá, s Molly szíve majd’ kiugrott a helyéről, gyomrában pedig mintha tucatnyi galamb repkedett volna. Arthur Black közelében egyszer sem érzett ilyesmit.

Jack remegő kézzel simított végig Molly lángoló arcán, miközben tekintetét fogva tartotta a lány szeme, mely borostyánlevél-színűre sötétedett. Legutóbb akkor álltak ennyire közel egymáshoz, amikor a kalózlány megtudta, mit tett Krall az anyjával. Érdekes – gondolta magában Jack. – A múltkor minden a rum miatt volt…

-          De most egyetlen kortyot sem ittam – szólalt meg fennhangon.

Azzal odahajolt a lányhoz, és megcsókolta; ezúttal gyengédebben. Molly ekkor megfeledkezett Daniel Krallról, Copperről, Marcusról, a kincsről, és mindenről, ami ehhez kapcsolódott. Helyettük rengeteg – eddig eltitkolt – gondolat cikázott a fejében, s mindegyik Jack körül forgott. Elpárolgott a férfi iránt érzett gyűlölete, átadva a helyét egy másik, elfojtott érzésnek, mellyel a lány még sosem találkozott. Ám mielőtt ezt definiálhatta volna, a hátuk mögött Marcus Ferrel hatalmasat tüsszentett,

A két kalóz ennek hallatán azonnal a szoba két, egymástól legtávolabb eső sarkába ugrott, majd az öregember irányába fordult. Molly zavart-dühös tekintettel méregette borostás arcú rabtársát, Jack pedig megijedt tőle. Annyira, hogy vastag fekete szemöldöke eltűnt a homlokát takaró kendő alatt.

-          Ez a fickó eddig is itt volt? – kérdezte csodálkozva a lánytól.

-          Itt – bólogatott Molly egykedvűen. Jobban örült volna, ha az öreget máshova zárják. – Hadd mutassam be Marcus Ferrelt, a fogolytársamat – mondta, valamivel vidámabban. – Ő lakott a Gyász Szigetén, ahol a felgyújtott házat találtuk.

-          Maga bizonyára Jack Sparrow – szólalt meg Marcus rekedtes hangon, száját cinkos mosolyra húzva.

-          Kapitány, ha lehet – egészítette ki a kalóz, majd Mollyhoz fordult: - Maga mesélt neki rólam?! – kérdezte felháborodottan.

-          Bizony ám – bólogatott a kalózlány, és hirtelen nem tudta, hogyan szólítsa a férfit.

„Kevert” vagy „kevertél”? – kérdezte magától. – Ő sem azt mondta, hogy „meséltél,” hanem „maga mesélt!” A szentségit, most „te” vagy „maga”? Végül az utóbbi mellett döntött:

-          Elmondtam, mekkora bajba kevert mindannyiunkat – mondta.

-          Azt hittem, ezt már megbeszéltük – dörmögte Jack, a mellkasa előtt összefont karral.

-          Természetesen. Úgyhogy most menjen, és figyelmeztesse a többieket – utasította Molly. – Siessen, nehogy itt találják.

A férfi bólintott, majd az ajtó felé indult, amikor a lány még utánaszólt:

-          Azért, ha még marad idejük, jöjjenek vissza értünk – mondta. – Ja, és nem lazítana kicsit a kötélen? Már zsibbad tőle a kezem!

-          Ennyi erővel azt is kérhetné, hogy oldozzam el! – vágott vissza Jack ingerülten, ugyanis nem erre számított. Vetett egy gyilkos pillantást Mollyra, aztán elfordult tőle.

-          Jack – szólt ismét a lány, amikor a kalóz már az ajtóban állt. – Vigyázz magadra.

Az illető ismét visszafordult, halványan elmosolyodott, majd gyors léptekkel távozott. Kartács Molly, arcán félszeg mosollyal nézett utána. Marcus Ferrel odasétált rabtársához, és így szólt hozzá:

-          Ezek szerint megbocsátott neki? – kérdezte.

-          Talán – felelt a lány. – Ha nem hagyja cserben a többieket, lehet róla szó.

Öt perc sem telt bele, és Jack Sparrow ismét csatlakozott Mollyékhoz a kicsi, homályos szobában. Két, hatalmas termetű, izmos néger férfi kíséretében, összekötözött kézzel. Úgy látom, Krall mindenre felkészült – állapította meg a kalózlány gondolatban. – De azt hiszem, tudok még meglepetést okozni neki – tette hozzá mosolyogva. Támadt egy ötlete.

-          Ha Mr. Krallhoz készülnek, mondják meg neki, hogy Kartács Molly meggondolta magát – szólította meg a két távozni készülő őrt érzelem nélküli, színtelen hangon.

A négy férfi döbbenten nézett rá; a két néger és Jack azért, mert nem értették, miről beszélt a lány, Marcus pedig éppen azért, mert értette, de nem tudta ésszel felérni, rabtársa miért fordult szembe az elveivel ilyen hirtelen.

-          Ne bámuljanak már úgy, mint a felnyársalt szardínia! – sürgette a két matrózt Molly. – Csak mondják meg Mr. Krallnak! Menjenek már!

Azok tanácstalanul pislogtak egymásra, ám végül egyikük – egy kopasz, félmeztelen egyén -, kisétált a szobából, társa pedig követte.

-          Mi ez az egész, Miss Molloy? – támadt a lánynak Jack. – Azt hiszem, néhány részletet elhallgatott előlem.

-          Ugyan már, minden fontos dolgot elmondtam, csak te nem figyeltél – legyintett a lány. – A többi csupa lényegtelen apróság.

-          Krall alkut ajánlott, ugye? – találgatott a kalóz. – De maga nem fogadta el, mert abban reménykedett, hogy én jövök, és kiszabadítom. Így volt, nem?

-          Nem egészen – vetette ellen Molly. – Krall tényleg alkut ajánlott, de én elvből nem mentem bele.

-          Miért rúgta fel őket? – kérdezte Marcus szomorúan. – Mármint az elveit?

-          Muszáj volt, Mr. Ferrel – hajtotta le Molly a fejét, majd Jackhez fordult. – Ahogy azt már elmondtam, Copper fel akarja támasztani a népét, ehhez viszont szüksége van a térkép hátuljába vésett varázsigére. Találkozott Krallal, aki szintén a térképre vadászott, és szövetséget kötöttek. Krall segít áldozatokat gyűjteni, Copper pedig ezért cserébe megkoronázza őt a falu uralkodójává.

-          A nép feltámasztásához ugyanis emberáldozatot kell bemutatni – szúrta közbe Marcus. – Anélkül nem működik a varázslat.

-          Ugye nem maga lesz az áldozat? – vonta össze a szemöldökét Jack.

Molly a fejét rázta. Már nyitotta volna a száját, hogy kitérjen az ügy további részleteire, amikor az ajtónyílást takaró vászon félrelibbent, és Daniel Krall lépett a szobába. Arcán önelégült mosoly terpeszkedett, felemás színű szeme elégedetten csillogott.

-          Végre megjött az eszed, Molly – mondta, majd Jack felé fordult. – Á, Mr. Sparrow, örülök, hogy újra látom.

-          Én nem – dörmögte a kalóz.

-          Molly, gyere velem – vette vissza a szót a Démon kapitánya. – Elő kell készülnünk a szertartásra. Ez a koszos hely különben sem illik egy királynőhöz.

Jack álla a hideg kőpadlón koppant, annyira meglepődött. Királynő? – kérdezte magától döbbenten, s akkor eszébe jutott, hogy nem is olyan régen ő maga hasonló meglepetést okozott a lánynak: először kedves volt hozzá, aztán meg szemrebbenés nélkül elárulta. Molly, még mielőtt kisétált volna a szobából, két fogolytársához lépett.

-          Sajnálom, Marcus; sajnálom, Jack – mondta színtelen hangon.

-          Áruló – sziszegte a kalózkapitány a lány arcába.

Az egyetlen szó nélkül hátat fordított neki, majd Krall nyomában elhagyta a szobát.