1398. Líte-elő 20.

Ma megérkeztek a Tuk-gyerekek, elsőfokú unokatestvéreim (Paladin bácsi Anya bátyja), és ez arra sarkallt, hogy részvétteljes levelet írjak Pufinak, amiért a sors lánytestvérrel verte meg. Mióta Tuk Pöttöm, Pimpernel és Pervinka rászabadult a Zsáklakra, az egész üreg a vihogásuktól hangos. Jó, Bortelkén is laknak lányok, de ők nem csipognak úgy, mint a kiscsirkék! Még nem.

Ja, és akárhányszor Frodóra néznek, elpirulnak, és kijön belőlük valami fura magas hang, amitől megremegnek a kristálypoharak a szekrényben.

A negyedik unokatestvérem, Peregrin csak nyolc éves, de nagyon kíváncsi. Mindenbe belenéz és mindenhez hozzányúl, ami csak a keze ügyébe kerül. Külsőre aranyos, mint minden kicsi hobbit: vörösesbarna hajú, és az egész arca két hatalmasra nyitott barna szemből áll. Odaáll eléd, és addig néz rád pislogás nélkül, amíg megesik rajta a szíved, és oda nem adod neki az almádat. Borzasztó! A testvérei csak Pippinnek hívják, ami egyrészt jobban illik hozzá, másrészt meg, mire kimondod, hogy Peregrin, már huss, el is tűnt a szemed elől. És mire észbe kapsz, a feje már bent is van egy vázában, amelyet még Bilbó szülei kaptak nászajándékba. Persze csak én voltam akkor a szobában, úgyhogy nekem kellett valahogy kicsalogatnom onnan. Ez rendben is lett volna, ha nem szorul be a feje. Eleinte nagyon mulatságos volt, ahogy egy két lábon járó váza bolyongott a szobában, de miután feldöntött egy könyvtartó állványt, és levert egy festményt a falról, mindenképpen közbe kellett lépnem. Meg akartam menteni Pippint is, meg a vázát is, úgyhogy első próbálkozásként megpróbáltam lehúzni a fejéről. Nem jártunk sikerrel.

Mondtam a szipogó kölyöknek, hogy legrosszabb esetben le kell törnünk a vázát a fejéről, mire ő az eddiginél is kétségbeesettebben folytatta a sírást. Lehet, inkább azt kellett volna mondanom, hogy egy vázával a fején is lehet teljes az élete, nem tudom. Azt hiszem, Paladin bácsiéknak nem elsősorban a lányokból lett elege ezen a nyáron.

Még egyszer megpróbáltam lehúzni a vázát, és némi erőlködés, nyögdécselés, biztatás után egyszer csak Pippin feje kiszabadult, én pedig vázástul hátraestem, neki a könyvespolcnak. Ahonnan ennek következtében szép számmal potyogtak a fejemre a vaskos kötetek. A kis veszedelem látva, hogy ott fekszem, könyvekkel körülvéve, karomban a hatalmas vázával, először nagyot kacagott, majd segített feltápászkodni. Közben olyan ártatlanul nézett rám azokkal a barna szemeivel, hogy az előre eltervezett (és nagymértékben Apától tanult) szidás helyett csak ennyit mondtam:

-          Miért kell neked mindenbe belenézned? Miért?

Aztán megállapodtunk abban, hogy erről az esetről nem szólunk senkinek.

1398. Líte-elő 24.

Azóta Pippin a bizalmába fogadott, a többiek pedig úgy gondolják, én lettem a legifjabb Tuk-csemete pesztrája, vagy minek is hívják ezt. Na mindegy, akármit csinál a gyerek, én vagyok az első, aki tudomást szerez róla. A lányok örülnek, ha megszabadulhatnak tőle, így legtöbbször Frodóval és velem van. Néha, ha Bilbónak van türelme hozzá, tanítgatja írni-olvasni (már Paladin bácsiék is elkezdték, de állítólag sehogy sem tudták lekötni a figyelmét), de ez nem gyakran fordul elő. Igaz, mesélni mindig sokat mesél. Vacsora után kiülünk a ház elé, ő pipára gyújt, és addig mondja, amíg el nem álmosodunk. Ilyenkor még a lányok is csatlakoznak hozzánk, sőt egészen normálisak, bár mindig összevesznek azon, ki üljön Frodó mellé, aki ezt a vitát általában úgy dönti el, hogy letelepszik Bilbó és Samu közé.

Ma este nagyon vicces volt, mert arra mentem ki a szobámból, hogy Pöttöm, Pervinka és Pimpernel a fürdőszoba előtt sorakoznak, ahonnan fütyörészés hallatszik ki. Pöttöm éppen a kulcslyukon nézett befelé, amikor odaértem. Ekkorra már teljesen biztos voltam abban, hogy a lányokkal nincs rendben valami.

-          Mit csináltok? – kérdeztem. Persze ki tudtam következtetni, hogy leskelődni próbálnak, aminek nem láttam sok értelmét, mert a dézsából alig látszik ki valami, de arról már régen letettem, hogy megértsem, a lányok mit miért csinálnak.

Pimpernel, a tizenhárom éves vihogni kezdett, mire a többiek lepisszegték.

-          Semmi olyat, amihez közöd lenne – felelte Pervinka, aki, bár csak három évvel volt idősebb nálam, úgy beszélt velem, mint Rubint nénikém.

-          Te jó ég, most fog kiszállni! – szólalt meg Pöttöm, mire a két nővére egyszerre akart a kulcslyukhoz férni, így lökdösődés vette kezdetét.

Én már nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, ám ezt Frodó eldöntötte helyettem, ugyanis ezt a pillanatot szemelte ki arra, hogy alsógatyában, törölközővel a nyakában elinduljon a fürdőszoba irányába. Látva a csődületet a folyosón, megtorpant. Belőlem ekkor tört ki a röhögés, a lányok pedig hirtelen nem tudták, mi történik. Elsőnek Pervinka nézett fel, és unokatestvérünk láttán először elsápadt, majd elvörösödött. Őt követte Pimpernel, aki a szája elé kapta a kezét.

-          Frodó, te hogyhogy…? – motyogta.

-          Te jó ég, kiszállt! – igen, Pöttöm még mindig a kulcslyuknál volt, és láthatóan semmit nem észlelt a folyosón történtekből. – Milyen…

Ekkor Pervinka oldalba bökte, mire felnézett, és megpillantva Frodót, a húga karjaiba ájult. Én ekkor már kétrét görnyedtem a nevetéstől, sőt Frodó is kezdte összerakni a képet, úgyhogy az unokatestvére ájulását kísérő döbbenete széles vigyorba fordult. Ebben a pillanatban kinyílt a fürdőszoba ajtaja, és egy kisebb gőzfelhő társaságában kicsoszogott rajta Bilbó egy törölközőbe csavarva.

-          Hát ti mit kerestek itt? – kérdezte meglepetten, végignézve rajtunk.

Addigra Pöttöm is magához tért, de csak egy pillanatra, mert a törölközős Bilbó látványa eszébe juttatta, mit látott a kulcslyukon, úgyhogy menten vissza is hanyatlott Pervinka karjába.

-          Vele meg mi történt? – vonta fel a szemöldökét éltes rokonunk.

Én már a falat csapkodtam nevettemben, Frodó küzdött a röhögőgörcs ellen, a lányok pedig – az a kettő, aki eszméleténél volt, zavarukban összevissza motyogtak:

-          Pippint…

-          Pippint… kerestük.

Nna, Frodó eddig bírta; szabályos nyerítés tört fel a torkából, akkorát kacagott.

-          Pippint? – csodálkozott rá Bilbó. – Ez érdekes.

Persze, mert egy: a kölyök már aludt, én magam ellenőriztem, és kettő: nem lehet egyedül hagyni a fürdőkádban, mert még kárt tesz magában.

-          Nyugodalmas jó éjszakát, hölgyeim – mondta a Zsáklak ura, majd hozzánk fordult: - ti meg, fiúk, gyertek csak velem, és mondjátok el, mi olyan mulatságos! – Azzal intett, hogy kövessük, majd sarkon fordult, és otthagyta a lányokat.

A szobájában elmeséltük neki, hogy a lányok minden bizonnyal Frodót szerették volna fürdés közben látni, de nagyon mellényúltak, mert pont összetalálkoztak az illetővel a folyosón, és mivel én is ott voltam, Pippin meg aludt, a fürdőt kizárásos alapon csak Bilbó használhatta. Soha nem felejtem el Pimpernel és Pervinka arcát, amikor meglátták Frodót a folyosón!

Bilbó, hozzánk hasonlóan nagyot nevetett az eseten, és közben láttam rajta, mennyire büszke, hogy száz fölött is annyira jól tartja magát, hogy összetévesztik az unokaöccsével. Ehhez persze az kellett, hogy egy dézsában üljön, abból meg alig látszik valami. De nem akartuk kiábrándítani szegényt.