Nem értem, miért készítek bevásárlólistát, amikor mindig ugyanazt veszem. De tényleg, még évekkel ezelőtt leragadtam egy-egy márkánál, és nem veszek mást, még akkor sem, ha az a más éppen le van értékelve. Ez van, a szokásaim rabja vagyok. Látnotok kéne azt a listát: mindig ugyanabban a sorrendben írom fel rá a dolgokat már évek óta.
Zsírszegény joghurt megvan, kenyér megvan, sajt megvan… kell még fogkrém és sampon…
Elindultam hát a különböző higiéniai termékek felé, ám csak a tisztítószerekig jutottam.
Abban a sorban ugyanis a Sáskaember rendezgette a különböző vegyszereket, teljesen felborítva ezzel az ABC-rendet, ahogy én a múlt héten hagytam! Ne értsenek félre, nem itt dolgozom; én a leíró grammatikával foglalkozom, csak szeretem ABC- sorrendbe rakni a tisztítószereket a szupermarketben. Erre idejön ez az imádkozó sáska, és tönkreteszi az egészet!
Egyébként emlékszem a nevére: Sheldon Coopernek hívják, de én csak Sáskaemberként emlegetem, mert úgy néz ki, mint egy óriás imádkozó sáska, aki elrontja más szórakozását.
-Megmondaná, hogy mégis mit csinál itt? – csörtettem oda hozzá, villámló szemekkel tolva magam előtt a bevásárlókocsit.
Te jó ég, miféle rend szerint rakja sorba a tisztítószereket? Ebben így látszatra semmi logika nincs!
-Csak válogatok – felelte rám sem nézve. – Annyira nagy a választék, hogy nem tudom, melyiket vegyem meg – folytatta.
Szerintem azt hitte, az egyik eladó vagyok, és épp most füleltem le. Ismerős volt a szövege is: én is így mentegetőzöm.
-De tényleg, maga melyiket ajánlja? – Nagyon belejött a szerepébe, gondoltam magamban. – A citromosat, vagy a…
Ekkor fordult felém és jött rá, hogy nem a szupermarket dolgozója vagyok.
-Nahát, Sally Jackson – azonosított be, és bár szavai meglepetést fejeztek ki, erről sem az arca, sem a hangja nem árulkodott. – Nem is tudtam, hogy idejár vásárolni.
-Én meg azt nem tudtam, hogy maga borítja fel az ABC-rendemet – közöltem hűvösen. Mert az, hogy szereti a vonatokat, még nem ok arra, hogy elnézzem neki, amiért tönkretette a „munkámat”.
-Maga rendezi ezeket ABC-sorrendbe? – csodálkozott rá Sheldon. – Az annyira gyerekes!
-Miért, maga mit művel? Szín szerint rakja sorba?
-Olyat csak a tízévesek csinálnak. Én a vegyianyag-mennyiségük alapján rendezem el a tisztítószereket – jelentette ki büszkén.
-Akkor valamit elrontott – mutattam rá. – Annak ott 2,5%-os a hidrogén-peroxid tartalma, de az Ajax tőle balra csak 1,5%-os, az a másik, ott jobbra pedig 1%-os.
-Nem a hidrogén-peroxid tartalom volt a döntő – közölte lekezelően.
-A középsőnek a tridecil-benzol-szulfonsav-tartalma kevesebb, mint a két szélsőnek.
-De a… honnan tudja? – húzta fel a szemöldökét Sheldon. Ez még őt is meglepte.
-Három éve ezt a fehérítőt használom.
-Vagy úgy.
-És a „Tenger frissességével”-felíratú WC-tisztító nagyobb százalékban tartalmaz illatanyagot, mint a citrom illatú, mert a tenger illata, amely egyébként nem is hasonlít a valódi tengeréhez, nem olyan erős, mint a citromé – magyaráztam.
-Ahelyett, hogy itt kibicel, nem segítene?
Láthatóan dühítette, hogy hibát találtam abban, amit csinált. De ez a minimum azután, hogy tönkretette az ABC-sorrendet. Színpadiasan hátranéztem, ezzel azt próbálva kifejezni, hogy most vajon hozzám beszél-e. A Sáskaember azonban nem érezte meg a mozdulatba burkolt iróniát, csak bámult rám szó nélkül, mielőtt nagy nehezen kinyögte:
-Jövő héten lehetnek a tisztítószerek ABC-sorrendben – adta be a derekát.
Na azért.
-És jön segíteni? – kérdeztem.
-Nem. De hívok egy kisfiút a játszótérről – mondta, miközben furcsán rángatózott a szája széle. Csak nem mosolyogni próbált?
-Maga most viccelt, ugye? – Mert ha igen, nagyon rossz poén volt.
-Hallotta, hogy azt mondtam: „Bazinga?”
-Nem.
-Akkor nem.
Nem? Így még rosszabb. És különben is, milyen szó az, hogy „Bazinga?”
Nyeltem egy nagyot, azzal nekiláttam átrendezni a WC-tisztítókat illatanyag-tartalmuk szerint. Néhány percig nem szóltunk egymáshoz, csak pakoltunk a polcra. Egyszer-egyszer ránéztem, és megállapítottam, hogy tiszták a körmei, és a középső ujja bütykös az írástól.
-Nem értem magukat – szólaltam meg kis idő múlva. – A természettudósok lenézik a bölcsészeket, pedig mi is ugyanolyan tudósok vagyunk, mint ők.
-Ne vicceljen, Sally, a bölcsészek csak olvasnak egész nap!
-Amíg maga…?
-Én, velük ellentétben, dolgozom.
Ez volt az a pillanat, amikor legszívesebben a fejére borítottam volna azt a flakon Domestost, amelyet éppen akkor akartam a polcra tenni a többi mellé, de türtőztettem magam.
-Mi is azt csináljuk, Sheldon – válaszoltam kimérten. – Tudja, mivel foglalkozom most? Párhuzamokat keresek a na’vi és a dél-amerikai indián nyelvek között.
-Maga most viccel? – kérdezte hitetlenkedve.
-Hallotta, hogy azt mondtam: „Bazinga?”
-Nem, de…
-Akkor nem – zártam rövidre a dolgot. – A doktorimat pedig a kaluli nyelvből írtam – tettem hozzá.
-Hány éves maga, Sally? – vonta fel ismét a szemöldökét.
-És magának hány centis a nemi szerve?
Ez a kérdés letaglózta. Igazából engem is; máig nem hiszem el, hogy fel mertem tenni. Bele is pirultam, ha jól emlékszem. Ő is.
-Komolyan tudni akarja? Ez egy nagyon személyes kérdés!
-Dehogy akarom! – ráztam meg a fejemet. – Ezzel csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy nem illik egy nőtől megkérdezni a korát. Egyébként huszonhárom éves vagyok – tettem hozzá.
-Nahát, egy bölcsész zseni!
-Csak nem meglepődött?
-Én? Dehogy!
Dehogynem. Biztos voltam benne, hogy sikerült meglepnem.
-Maguk meg mit csinálnak itt? – hallottunk ekkor egy felháborodott női hangot a hátunk mögött.
Egy vérben forgó szemű, sárga egyenpólót viselő festett szőke hölgyemény közeledett felénk olyan arccal, mintha ezen a soron söpört volna végig a Kathrina hurrikán.
-Vásárolunk – felelte Sheldon.
-Csak akkora a választék, hogy nem tudunk dönteni – mondtam.
-Átrendezték a polcot! – sápítozott a nő. – Össze fogják zavarni a vevőket!
-Nem kellene ezt tennünk, ha logikus sorrendben rendeznék el a tisztítószereket – mondta Sheldon. – Javasolnám a vegyianyag-tartalom szerinti…
-Az ár szerinti elrendezés magának hol nem logikus?
-Ha tisztességesen lennének elrendezve, nem lenne az ötdolláros Clorox a négydolláros Ajax és a háromdolláros Whiteness között!
-Hát a kettőnek az összege – próbálkozott a nő.
-Adjon már össze hármat meg négyet! – kapcsolódtam be én is, mert már nem bírtam tovább.
A morcos képű alkalmazott sem, ugyani a következő pillanatban már két megtermett biztonsági őr kísért bennünket az utcára. Eközben a Sáskaember levegővétel nélkül értekezett a vegyianyag-tartalom szerinti elrendezés előnyeiről, s az őrök szemrebbenés nélkül hallgatták, elengedve a fülük mellett minden egyes szót. Én döbbenten bámultam rá: csodálkoztam, hogy még akkor is ilyen vehemenciával képes beszélni, amikor a téma már régen nem érdekel senkit.
AJÁNLOM AZ OLDALT
