HOTEL WESTEROS

1.

Hotel Westeros

Belefáradt a trónok harcába? Elege van az intrikákból? Elmenekülne a közelgő tél elől? Ha igen, akkor a Hotel Westerost Önnek találták ki! Szobafoglaláshoz küldjön hollót Ráktelepre, a Kastély utca 2. szám alá.

-          Ennél tenyérbe mászóbb, gusztustalanabb és szégyentelenebb hirdetést még nem olvastam – állapította meg magában Petyr Baelish, aki sokan csak Kisujj néven ismertek Westerosban. – De imádom – tette hozzá fennhangon, tömött bajsza alatt széles mosollyal.

Azon morfondírozott, vajon eljuthat-e valaha odáig, hogy hányingere legyen saját magától, majd miután megbizonyosodott ennek ellenkezőjéről, folytatta útját a bordó faliszőnyegekkel díszített folyosón. A folyosón, amely élete eddigi legsikeresebb vállalkozásának része volt.

A Hotel Westeros egy Királyvár közelében fekvő tengerparti falucska, Ráktelep melletti kis kastély volt, alig tízpercnyi sétára a víztől. Ez a világos kőtömbökből készült épület adott otthont Westeros legnépszerűbb üdülőhelyének. Az igazat megvallva, ezen kívül nincs is említés másik üdülőhelyről, így a konkurenciától sem kellett tartani. A Hotel Westeros készen állt a vendégek minden igényét kielégíteni, amennyiben ezt meg tudták fizetni. Általában meg tudták, így Ráktelep hamar üdülőfaluvá alakult, s a szálloda még gyümölcsözőbb vállalkozásnak bizonyult, mint a fővárosi bordély, amelynek egy kihelyezett csoportja működött a kis kastély falain belül is, természetesen a kellő diszkrécióval. Baelish nem kötötte senki orrára, mi zajlik a hatodik emeleten.

Amikor leért a tágas hallba, Lancel Lannister már a recepciós pult mögött ült a szobafoglalásokat tartalmazó könyvbe mélyedve. Körülötte levelek hevertek szanaszét az asztalon.

-          Ezt másold le, aztán küldd szét a nagyobb városokba – utasította Baelish, a fiú orra alá tolva a hirdetést.

A tizenhét év körüli fiatalember átfutotta az írást, majd felemelte a fejét a papírok közül. Egy gyors mozdulattal a füle mögé simította a szemébe lógó aranyszőke tincseket, és egy mézesmázos mosolyt küldött a férfi felé.

-          Gratulálok, Lord Baelish – mondta. – Nagyszerű a hirdetés.

Vagyis felfordul tőle a gyomra, gondolta a férfi, s egy biccentéssel fogadta a dicséretet.

-          De hatásos – mondta, némi éllel a hangjában, mire Lancel lesütötte a szemét.

Baelishnek eszébe jutott, amit Lord Varys mondott a múltkor a fiúról: dekoratív. Az eunuch már csak tudja. Ebben egyetértett vele: Lancel nagyon jól mutatott a pult mögött aranyhajával, lányos arcvonásaival, őzikeszemével, és ráadásul még jól is végezte a dolgát. Többnyire.

-          És mik a hírek, Lancel? – kérdezte.

-          Írtak Braavosból, hogy megint kaptak abból a jófajta fűszerből – vette fel a fiú az egyik levelet az asztalról -, és kérdezik, hogy nekünk kell-e belőle. Aztán megérkezett a gyümölcsszállítmány, és kaptunk egy nagy rakás diót Északról. Meg jöttek új foglalások, ami azt jelenti, hogy nemsokára tele leszünk.

-          Nagyszerű – mosolyodott el Baelish. – Köszönöm, Lancel.

Azzal az étkező irányába indult, hogy megnézze, mi újság a konyhán, ám még mielőtt átléphette volna a küszöböt, Lancel utánaszólt:

-          Van még valami, uram.

A férfi visszafordult; pont jókor, ugyanis ebben a pillanatban kitárult a hatalmas, tölgyfa bejárati ajtó, és harminc-negyven dothraki masírozott be a kastélyba.

-          A dothrakik megérkeztek.

***

Tyrion Lannister női sikolyra ébredt. A leányzó bizonyára megfeledkezett arról, kivel bújt ágyba, gondolta álmosan, de tévedett: a falrengető visítás egy szobalánytól származott, aki az Ördögfiókán kívül alighanem mindenre számított ebben a szobában. Jogosan, ugyanis Tyrion az első emeleten lakott, azonban a földszinten találtak rá, egy – állítólag – üres szobában.

Persze, mert előző éjjel kissé felöntött a garatra, és nem érzett magában elég erőt, hogy az ő lábaival felcaplasson az első emeletre, a folyosó végi lakosztályába. Attól a szégyentől akarta csak megóvni magát, amely akkor érte volna, ha a vendégek átesnek rajta, amíg ő a folyosó közepén húzza a lóbőrt. Valószínűleg nem botránkozott volna meg túlzottan, hiszen törpe lévén nem vártak túl sokat tőle. De nem akarta, hogy rátapossanak. Így aztán éjszakára befészkelte magát az egyik – még üres – földszinti szobába. Ezeket a helyiségeket ideiglenesen alakították át hálótermekké, a lovas népek kifejezett kérésére. Persze, mert a Hotel Westeros minden igényt kielégít, úgyhogy ha valakinek földszinti szoba kell, az meg is kapja. Ki tudja, hogy járt volna Tyrion, ha másképp működnének a dolgok.

-          Nem hiszem el! Ahhoz már nem volt erőd, hogy az emeletig vonszold magad, de képes voltál ellopni egy szobakulcsot?! – Lancel Lannister, a recepciós, és mellesleg az unokatestvére, magából kikelve ordított, miután értesítették az esetről.

-          Egy férfinak ismernie kell a saját korlátait – mondta Tyrion hűvös nyugalommal.

Örömmel nyugtázta, hogy nálánál jóval fiatalabb rokona erre nem tudott mit válaszolni. Lányos arca lángolt a dühtől – meglepő módon, hiszen máskor olyan nyugodt, mint egy teknősbéka. Valami történt a szállodában.

-          A helyedben én nem beszélnék ilyen hangosan – szólalt meg ismét Tyrion. – Mert a végén még Kisujj meghallja, hogy kiabáltál egy vendéggel, és akkor mehetsz vissza ötpercenként teletölteni a király kupáját. – Azzal leszállt az ágyról, és az ajtó felé kacsázott.

-          Bocsánatodat kérem, kuzinom – sütötte le a szemét Lancel -, csak ideges vagyok, mert megérkeztek a dothrakik, és Kis… izé, Lord Baelish engem bízott meg, hogy intézkedjek a szobák előkészítésében…

-          Amit még nem fejeztetek be – vágott a szavába Tyrion. – Világos. Mondjátok meg a dothrakiknak, hogy csak óvatosan az ággyal, mert nyikorog, és egy kicsit még instabil is. Nehogy összedőljön itt nekünk.

Azzal elhagyta a szobát. A lovasok érkezése némi izgalommal töltötte el; kíváncsi volt rájuk, és szívesen beszélgetett volna velük a nyelvi korlátok ellenére is. Így hát csak fel kellett caplatnia az emeletre, hogy kicsit rendbe szedje magát, mert barbár nép ide vagy oda, egy Lannister nem nézhet ki úgy, mint akit a kutya szájából húztak ki. Még az Ördögfióka sem.

***

-          Elnézéseteket kérem ezért a kis kellemetlenségért, de biztosíthatlak titeket arról, hogy hamarosan elfoglalhatjátok a szobáitokat, Khal Drogo – mondta Lord Baelish nyájasan, miközben bevezette őket a hatalmas étkezőbe.

Ser Jorah Mormont feladata volt, hogy e szavakat dothraki nyelvre fordítsa, azonban bármilyen jól beszélte azt, gondja akadt a szállodavezető terjengős mondataival, már csak azért is, mert a lovasok nem ismerték sem a köszönöm, sem a bocsánat szavakat, az egyéb udvariassági formulákról nem is beszélve.

A lila felöltős, alacsony, őszülő halántékú Baelish igyekezett barátságosan mosolyogni a vendégeire, akik kifejezéstelen arccal néztek körbe a boltíves helyiségben, amelynek ablakai a tengerre néztek. Ugyanilyen kifejezéstelen arccal fogadták azt a hírt is, miszerint a szobáik még nem állnak a rendelkezésükre. Ezért aztán a szállodavezető igyekezett legalább egy szemöldökrángatásra rávenni vendégeit, mert még nem tudta, amin Jorah már meg sem lepődött: a dothrakik nem a változatos arckifejezéseikről híresek.

-          Hozassak addig gyümölcsöket, esetleg egy italt? – próbálkozott tovább a férfi, a lovag pedig engedelmesen fordított, elvégre csak így jöhetett vissza Westerosba. Tolmácsként.

A khaleesi gyümölcsöt kért, és Baelish intett is a mogorva képű, kopasz braavosi főpincérnek, aki érkezésük óta ott strázsált a sarokban, ezüsttálcával a hóna alatt.

-          Szolgához képest nagyon jól van öltözve – állapította meg a khaleesi egyik szolgálólánya, Irri dothrakiul. Halkan szólt, de Jorah meghallotta, és halványan elmosolyodott.

-          Ő a főpincér – magyarázta a lánynak. – A legnagyobb a szolgák között.

Lord Baelish megállás nélkül beszélt, még levegőt is alig vett, miközben a szálloda kínálta lehetőségeket sorolta; Ser Jorah alig győzte fordítani. Nem mintha a lovasok bármit is reagáltak volna rá, s ezt a hotel vezetője nem tudta nem szóvá tenni:

-          Nem valami beszédes nép, igaz?

-          Csak akkor szólnak, ha szükségét érzik – mondta a khaleesi némi éllel a hangjában.

Ekkor négy világos hajú gyermek lépett az étkezőbe. Pontosabban három, jött rá Jorah, ahogy jobban megnézte őket. Bizonyára a király csemetéi, gondolta, kísérőjükben pedig felismerte Tyrion Lannistert, az Ördögfiókát. Lord Baelish mézesmázos mosolyát látva semmi kétsége nem volt a gyermekek kiléte felől.

-          Örömömre szolgál bemutatni nektek a koronaherceget, Joffrey Baratheon őfelségét és a testvéreit, Myrcella hercegnőt és Tommen herceget – fuvolázta a szállodaigazgató, Jorah pedig fordított.

A tizennégy év körüli Joffrey megvető pillantást vetett a dothrakik bőrből készült, porlepte ruházatára, amelyet Jorah feleannyira sem talált visszataszítónak, mint a fiú arckifejezését. Testvérei, a pufók Tommen és Myrcella érdeklődve figyelték a lovasokat; utóbbi le sem vette a szemét a khaleesiről, aki, bár öltözékét tekintve a dothrakikhoz hasonlított, tejfölszőke hajával és lány vonásaival viszont elütött tőlük.

Khal Drogo arcán halvány mosoly futott át, ahogy végignézett a gyerekeken, majd a saját nyelvükön így szólt:

-          Ez hogy lehet a hercegük? Hiszen még copfja sincs!

Ez általános derültséget váltott ki a dothrakikból, Jorah pedig hirtelen nem tudta, ezt hogyan fordítsa, nyílt sértésről lévén szó, és nem háborúzni jöttek. Végül úgy döntött, igyekszik a lehető legdiplomatikusabban eljárni:

-          A khal azt mondja, meglepő, hogy felségednek herceg létére egyáltalán nincs hajfonata.

A szeme sarkából látta, hogy Daenerys mosolyog, akárcsak a három gyerek mellett ácsorgó törpe.

-          Mit akar ez jelenteni? – tudakolta a herceg haragvó tekintettel.

-          Tudod, fiam, a dothrakiknál a hajfonat a győzelmet jelképezi – magyarázta a félember fojtott hangon. – Minél hosszabb valakinek, annál több győzelmet aratott. Ha pedig egy dothraki veszít, akkor levágják a copfját, hogy mindenki lássa a szégyenét. Náluk nem úgy megy ez a hercegesdi, mint itt.

Myrcella és Tommen a magyarázatot követően még nagyobb érdeklődéssel bámulták a lovasokat, külön figyelmet fordítva varkocsba font hajukra. Jorah látta a félelmet a szemében, ám Joffrey másképp fogta fel nagybátyja szavait, és tett egy lépést előre.

-          Szóval küzedeni akar – mondta. – Állok elébe.

A hercegnő rémülten kapta a szája elé a kezét, Tyrion Lannister a tenyerébe temette az arcát, Khal Drogo pedig, aki a fiú mozdulataiból leszűrte, hogy őt most kihívták, felállt a helyéről. A majd’ két méter magas, széles vállú férfi fenyegetően meredt a kisfiúra, mert a khalhoz képest csak egy kisfiú volt, nem több. Néhány dothraki izgatottan fészkelődni kezdett mögöttük; Daenerys rezzenéstelen arccal figyelt. Jorah egyszer csak egy kezet érzett a vállán, s egy hang a lovasok nyelvén ezt súgta a fülébe:

-          Ugye ez a kis mitugrász nem akar Drogónak ugrani? – kérdezte. – Ennyire nem lehet ostoba!

A hang egy tizenhat év körüli fiútól származott, aki fekete szemeit kíváncsian szegezte a hercegre a homlokába hulló, sötét, göndör hajtincsek alól. Alkatra vékony volt ugyan, de fürge, ügyes kezű, és ezek mellett még értelmes is. Szénfekete copfja a lapockájáig ért – ígéretes harcosnak tartották. Jorah Momo néven ismerte, s már kezdett az idegeire menni, ugyanis a kölyök egész úton a westerosi szokásokról meg a Hét Királyságról kérdezősködött. Most is izgatottan figyelt a lovag válla fölött, szemét le sem véve Joffreyról, aki szembesülve a khal hatalmas termetével, rémülten tett egy lépést hátrafelé.

-          Pedig lehet – mondta Jorah Momónak. – Az emberi ostobaságnak nincs határa. Pláne Westerosban.

-          Bármelyik bajnokom bátran kiállna értem! – szólalt meg ekkor a herceg, mintegy igazolva a lovag állítását az emberi ostobaságról.

Jorah tekintete a kisfiúról Drogóra vándorolt, majd vissza a hercegre.

-          Felség – emelkedett fel a padról, egyrészt az udvariasság kedvéért, másrészt pedig azért, hogy érvényt szerezzen szavainak -, a dothrakiknál gyávaságnak számít bajnokot küldeni.

Joffrey szemében újra fellángolt a harag, ám ezúttal nem Drogót, hanem a lovagot nézte, hogy mégis miket nem merészel mondani. Jorah rezzenéstelen arccal állta a tekintetét, teljesen nyugodt volt.

-          Felség – lépett oda a fiúhoz Baelish -, azt javaslom, ne tegyük ki a vendégeinket annak a szégyennek, hogy a vezérüket felséged Kutyája porrá zúzza.

Ez nem tudja, mit beszél, gondolta Jorah. Tyrion Lannister arca elsötétült, és a fejét csóválta, Joffrey herceg pedig elmosolyodott. A lovag úgy érezte, felfordul a gyomra az arckifejezésétől. Mielőtt azonban tolmácsolhatta volna Baelish szavait a lovasoknak, egy rémült tyúk száguldott keresztül az étkezőn, hangosan kotkodácsolva. Momo meglepetten nézett utána. Az állatot egy nagydarab, fehér kötényes férfi követte, hentesbárddal a kezében, a dothrakikat is megszégyenítő módon ordítva. Hatalmas kerek fejére fehér kendőt kötött, méretes hasa lötyögött, ahogy dübörgő léptekkel rohant a szárnyas után, fenyegetően rázva a bárdot. Baelish a halántékát kezdte el masszírozni, Joffrey és a testvérei meglepetten pislogtak, Tyrion Lannister pedig elvigyorodott; őt láthatóan szórakoztatta ez a váratlan fordulat.

-          Hadd mutassam be a főszakácsunkat – ragadta meg az alkalmat Baelish, mosolyt erőltetve az arcára -, a myri Terrance-t.

-          De szólíthatjátok csak Terrinek – tette hozzá Lannister, éppen akkor, amikor az említett egy vérszomjas barbár csatakiáltását hallatva vetette be magát a bokrok közé.

***

Ennél rosszabb már aligha lehet.

Lord Petyr Baelish legszívesebben a falba verte volna a fejét. Talán mégsem volt olyan jó ötlet ideengedni a dothrakikat, gondolta, miután háromszor küldték vissza a húst, hogy szerintük túl van sütve.

Ekkor Ser Jorah Mormont, a tolmácsuk magához intette az egyik felszolgálót. Negyedszer, helyesbített Kisujj. Próbált nem arra gondolni, milyen állapotok uralkodhatnak a konyhán, bár a pincérek remegő kezéből arra következtetett, hogy a myri Terrance már az összes kését beleállította a munkaasztalba, és mindjárt odahajt egy ökröt a dothrakik elé, hogy akkor készítsék el ők, ha annyira értenek hozzá. A feszültség a személyzet többi tagjára is átragadt: a kopasz, bajuszos braavosi főpincér, Nerio Forel már a vendégek előtt is sértegette a beosztottjait, s ilyesmit Baelish kettőnél többször nem látott azelőtt. Általában csak az étkező falain kívül gorombáskodik velük.

Ráadásul a kert is romokban hevert, köszönhetően a szökött tyúknak és Terrance pusztító dühének – Myke, a kertész őrjöngött, akárcsak Lancel Lannister, aki a dothrakik szobáinak előkészítése közben ott találta az Ördögfiókát az egyik földszinti szobában. Kész katasztrófa.

Lord Baelisht egy kiáltás zökkentette ki a gondolataiból. A hang egy pincértől származott, aki éppen átesett Joffrey herceg lábán egy szószos tállal a kezében.

-          Upsz – húzta vissza a lábát az útból a koronaherceg, mintha csak véletlenül felejtette volna ott, ám az arca nem éppen bűntudatról árulkodott.

A pincér a padlóra zuhant, kezéből kiesett a szószos tál, amely egyenesen Nerio Forel kopasz fején landolt. Szerencséjére a híres fűszeres meggyszósz hideg volt, így nem forrázta le a főpincért, akinek arca csak úgy lilult a méregtől a rózsaszín folyadék alatt.

Egy pillanatra megállt a levegő az étkezőben. Lord Baelish úgy érezte, ez a vég, a szállodának annyi, és neki is. Ám ekkor valami olyasmi történt, amire még ő sem számított.

Khal Drogo hátravetett fejjel hahotázni kezdett.