4.

Robbie Stark

Kellemes szellő simogatta Sansa Stark arcát, ahogy a Hotel Westeros kertjében üldögélt és varrogatott édesanyja, Myrcella hercegnő, Leona Tyrell és Daenerys Targaryen, a khaleesi társaságában, akit a szolgálólányi is elkísértek. A férfiak többsége vadászni ment, köztük az apja, Robb, Jon, Theon és az ő Joffrey-ja is. Csak Bran és Rickon maradtak ott, ám ők valahol máshol voltak Aryával és Vizes Morgannel, az idegenvezetőjükkel. Sansa úgy látta, a húga túlságosan jóban volt a lánnyal, aminek nem örült, mert szerinte rossz hatással volt rá. És egyébként sem ismert, kinek a törvénytelen gyermeke. Jonról legalább tudta, hogy félig Stark. Habár, gondolta magában, Aryára már aligha lehetne valaki rossz hatással.

Magán érezte Leona Tyrell pillantását: a másik lány széles mosolyt küldött felé, Sansa pedig viszonozta azt. Örült, hogy végre talált egy igazán neki való barátnőt itt, a hotelben, hiszen Leona ugyanúgy imádta a dalokat és a lovagokat, mint ő, sőt vele nyugodtan cseveghetett Joffreyról is, a Tyrell-lány nem vágott pofákat és nem fűzött gonosz megjegyzéseket az ábrándjaihoz, csak álmodozó sóhajokat hallatott.

-          Nekem is van már hercegem – vallotta be neki Leona bizalmasan, amikor kart karba öltve sétáltak az arborétumban. – Na jó, talán nem igazi herceg, de egyszer majd lord lesz belőle.

-          Égikertben van? – kérdezte Sansa.

-          Nem, itt, a hotelben. A megérkezésem napján találkoztam vele, amikor az a fekete vadállat fellökött. Ő segített fel, és képzeld, olyan gyönyörű göndör haja van! És a szeme olyan kék, mint a hajnali tenger! És van egy rémfarkasa, akit Szürke Szélnek hívnak.

Sansa szélesen elmosolyodott, mert már Szürke Szél említése előtt kitalálta, hogy a bátyjáról van szó, és végtelen boldogság töltötte el, hogy új barátnője belehabarodott Robb-ba.

-          Mi az, mit mosolyogsz? – kérdezte Leona.

-          Te Robbot szereted!

-          Hát Robbnak hívják? Robb, ó Robbie! Várjunk csak, te… ismered őt? – kerekedett el a lány szeme. Úgy látszik, izgalmában megfeledkezett arról, hogy Sansa is Stark.

-          A bátyám!

-          Hát ez nagyszerű! – kiáltotta Leona majd’ kicsattanva a boldogságtól.

Sansa is hasonlóképpen érzett, és elhatározta: mindent meg fog tenni azért, hogy összeboronálja a barátnőjét a bátyjával. Azóta törte a fejét különböző terveken, de egyik sem tetszett neki igazán. Végül úgy döntött, először kideríti, vajon mi Robb véleménye Leonáról, habár biztos volt abban, hogy a fiú kedveli, hiszen olyan aranyos. És gyönyörű.

-          Megkérdezhetem, min dolgozol? – Egy női hang zökkentette ki a gondolataiból, s amikor Sansa felnézett, Daenerys Targaryen mosolyával találta szemben magát.

A lány visszamosolygott rá, és engedelmesen felé nyújtotta a hímzőkeretet. A khaleesi őszinte érdeklődéssel nézte a gondosan kivarrt madár- és virágmotívumokat, óvatosan végigfuttatva rajtuk az ujjait. Sansa nagyon szépnek találta őt szív alakú arcával, igéző szemével és selymes, már-már ezüstszínű hajával, amelyet bonyolult fonatokban hordott.

Igazán szerencsés, gondolta. Mindenki szerencsés, akit a férje „Életem Holdjának” hív. Alig hitte el, hogy a hatalmas termetű, sötét tekintetű dothraki vezér, Khal Drogo képes a gyengédségre. Copfja egészen a combjáig ért, ami azt jelentette: még sosem szenvedett vereséget, mégis annyi melegség van a szemében, valahányszor a feleségére néz, hogy attól még Sansa is elolvad két asztallal arrébb. És olyan lágy hangon szól hozzá, hogy egyszerre megszépül a lovas nép ijesztő, torokhangokkal teli nyelve. Szerette volna tudni, mit jelentettek azok a szavak, s ezzel nem volt egyedül.

-          Mit mondott neki? – bukott ki egyik nap a húgából a kérdés, amikor ugyanígy ültek az árkádok alatt.

-          Arya! – szólt rá Sansa. Őt is érdekelte a dolog, de nyilván azért mondják dothrakiul, mert nem rájuk tartozik. Egyébként is illetlenség így rákérdezni.

-          Életem Holdjának nevezte – felelte a khaleesi egyik szolgálólánya.

-          Életem Holdjának? De miért? – kérdezősködött tovább Arya.

-          A Hold a Nap asszonya – mondta a lány. – Ez tudott.

-          Ez tudott – visszhangozta a másik szolgáló.

Emlékezett rá, hogy akkor nagyon haragudott Aryára, mert már megint szégyent hozott rájuk, ugyanakkor hálás is volt neki, mert legalább megtudta, mit jelentenek azok a dothraki szavak.

Bárcsak engem is így szólítana valaki! – ábrándozott, és elképzelte, amint Joffrey azt mondja neki: Életem Holdja. Fülig pirult a gondolatra.

-          Nagyon szépek a hímzéseid – dicsérte a khaleesi, és visszaadta neki a keretet. – Kisebb koromban én is gyakran hímeztem. Lehet, hogy újra kellene kezdenem.

-          Ezt nagyszerű ötletnek tartom, khaleesi – mondta Sansa, és valóban örült volna, ha Daenerys társaságában hímezhet.

Ekkor gyors léptek zaja hallatszott: Rickon közeledett futva, nyomában Borzaskutyával.

-          Visszajöttek! Visszajöttek! – kiabálta.

A hölgyek ennek hallatán otthagyták a kézimunkát, és a férfiak elé siettek, élükön Leonával, aki Sansát is húzta magával. A vadászok egytől egyig fáradtan, izzadtan és piszkosan tértek vissza, egy szekérrel a nyomukban, melyre az elejtett vadakat pakolták. Joffrey nagyon levertnek látszott; biztos kimerült, gondolta Sansa. Legszívesebben odaszaladt volna hozzá, de úgy döntött, inkább nem terheli fölöslegesen. Arya az egyik emeleti ablakból kiabált ki nekik, két kézzel hadonászva. Rémes ez a lány!

-          Mit hoztatok? – kérdezte Bran az apját. – Lőttetek szarvast?

Apa rámosolygott, majd leugrott a lováról.

-          Kettőt is – mondta, ahogy odasétált hozzájuk.

Miután a férfiak bevonultak, a hölgyek visszatértek a kézimunkához, Daenerys kivételével, aki Sansa szerint bizonyára az ő napja és csillaga mellett volt. Egyszer csak a lány azon kapta magát, hogy egyedül üldögél a teraszon, az árkádok alatt. Ezt egészen addig észre sem vette, amíg valaki el nem takarta előle a napot. Felnézett a hímzéséből, és amit látott, bennakasztotta a lélegzetét: a dothraki fiú állt előtte, akit Arya a tengerparton odarángatott hozzájuk, és aki le sem vette róla a szemét. Félt tőle, mint az összes többi lovastól. Még egyszer körbepillantott a teraszon, hátha azóta valaki csatlakozott hozzájuk, de még mindig csak ketten tartózkodtak ott. Ha lehet, még jobban megrémült. Amikor pedig a fiú dothrakiul kezdet karattyolni, Sansa azt hitte, elájul. A lovas feléje nyújtotta mindkét kezét, amelyben egy döglött nyulat tartott. A lábai ernyedten lógtak a levegőben, a szeme üvegesen meredt a semmibe.

Sansa felugrott a székéről, és hátrálni kezdett – el sem tudta képzelni, mit akarhat tőle azzal a nyúllal.

-          Vedd már el, te hülye! – hallotta a húga éles hangját a szomszéd boltív alól. – Neked hozta.

Észre sem vette őt; biztos csak az imént ért ide.

-          De ez egy döglött nyúl! – ellenkezett Sansa.

-          Attól még a tiéd! Gyerünk, vedd el! – nógatta Arya. – Ne sértsd meg.

A húgának kivételesen igaza volt: egy úrhölgy nem bánthat meg másokat. Újra ránézett a nyúlra, majd a fiúra, aki sötét, mandulavágású szemével kitartóan nézte őt, aztán a tekintete ismét a nyúlra vándorolt. Remegő kézzel vette el a tetemet, amely petyhüdt volt, mint egy rongybaba, és meglepően nehéz, legalábbis nehezebb, mint amire számított, ezért majdnem elejtette. Sietve az asztalra tette, majd pukedlizett a fiú előtt, ahogy az egy ladyhez illik.

-          Köszönöm – mondta.

A fiú biccentett mondott valamit dothrakiul, majd távozott. Sansa leroskadt a székre, lelökte a nyulat az asztalról, és érezte, hogy elerednek a könnyei.

-          Szerintem tetszel neki – jegyezte meg Arya, mire Sansából kitört a zokogás.

-          Hagyj békén! – mordult rá a lányra.

Mihez kezdjek ezzel a nyúllal? – tűnődött a földön heverő tetemre pillantva.

-          Vidd be a konyhára, mielőtt valamelyik rémfarkas elviszi – folytatta Arya. – De a bőrét tartsd meg emlékbe.

-          Jaj, fogd már be! – kiáltott rá. – Te is tudod, hogy Joffreyt szeretem! És nem fogok nyúlbőröket őrizgetni!

-          Pedig megtehetnéd, mert Joffrey soha nem fog neked nyulat lőni. Kétlem, hogy képes lenne rá.

Hogy merészel így beszélni?!

-          Tévedsz! Bár abban igazad van, hogy Joffrey soha nem lőne nyulat. Mert ő vadkant fog lőni nekem!

-          Előbb terít le Momo egy oroszlánt.

Sansa legszívesebben megtépte volna a húgát ezért a szemtelenségért, ám ebben Leona akadályozta meg, aki ekkorra ért a teraszra, arcán széles vigyorral.

-          Annyira szerencsés vagy, Sansa! – csicseregte. – Bárcsak nekem is ilyen testvéreim lennének!

Igazán? A húgomat szívesen neked adom, gondolta Sansa, majd rögtön el is szégyellte magát. Nem teheti ki ilyen büntetésnek az új barátnőjét. Gyorsan letörölte a könnyeit, és igyekezett olyan arcot vágni, mintha a dothraki fiú ott sem lett volna.

-          Robbie annyira kedves! – lelkendezett Leona. – Az előbb összetalálkoztam vele a folyosón, épp a fürdőházba mentek azzal a mogorva, meg azzal a sunyi képű fiúval, és képzeld, végigbeszélgette velem az utat a földszintig!

Sansa halvány mosolyt erőltetett az arcára, és örömmel nyugtázta, hogy Arya magukra hagyta őket. Legalább zavartalanul beszélgethettek.

-          És kiderült, hogy a kedvenc színe a zöld, és képzeld, nekem is az a kedvenc színem! – folytatta a Tyrell-lány, Sansának pedig úgy rémlett, mintha tegnap még a lilát szerette volna. – És mesélt a vadászatról, hogy lőtt egy szarvast, TELJESEN EGYEDÜL! Annyira csodálatos, én úgy… te jó ég, mit keres itt egy döglött állat?

-          Gondterheltnek látszol.

Semmi bajom nem volt, amíg te nem jöttél, gondolta Lord Petyr Baelish a hangtalanul beáramló Lord Varysra sandítva. Igen, ez rá a legjobb szó: beáramlik, púder- és parfümillatot árasztva. Levendula? Mosolyt erőltetett az arcára, úgy fordult a holdvilágképű, talpig lilába öltözött… egyénhez. Férfinak még jóindulattal sem nevezhette.

-          Az eunuchok mindig ilyen együttérzők? – kérdezte.

-          Igazán sajnálom azt a szegény konyhásfiút – folytatta Varys, elengedve a füle mellett az előző kérdést. – Nem tehetett róla, hogy egy dothraki és a zsákmánya közé állt, csak a munkáját végezte. Legalább nem vitték el az összeset. És Joffrey is panaszolja, hogy a kis dothraki lelőtte a nyulát.

-          Fél óráig kellett magyaráznom neki, hogy a vadászat nem különböztet meg rangokat: azé a vad, aki eltalálja – mondta Baelish. Valakinek igazán meg kéne már nevelnie azt a kis taknyost, tette hozzá gondolatban.

-          A kis dothraki pedig Sansa Starknak adta a nyulat. – Varysból ömlött a szó, le sem lehetett volna lőni. – Igencsak szemet vetett rá. Leona Tyrell kisasszony pedig belehabarodott Robb Starkba, és folyton róla áradozik. – Sóhajtott egyet. – Fiatalság, bolondság!

-          Ha ezzel a saját ifjúságod történetét akartad bevezetni, hadd közöljem veled: nem vagyok kíváncsi rá.

Baelish valóban gondterhelt volt: nyomasztotta a dothrakik viselkedése, és kezdte bánni, hogy beengedte őket a szállodába. Tudta, náluk szokás vérre menő harcot vívni a zsákmányért; azért nem szólt volna, ha lovas öl lovast, ám most az ő emberéről volt szó. A lovasok megölték az egyik fiút, aki a konyhán dolgozott, amikor be akarta vinni a vadat feldolgozásra. Kárpótlást fog kérni a khaltól, határozta el, és beszél a khaleesivel, hogy hagyják békén az alkalmazottait.

A legkevésbé az érdekelte, hogy a khal tizenhat éves védence csapja a szelet Sansának. Habár szívesen megnézte volna Ned Stark arcát, amikor ez kiderül. Ahogy Varyst ismerte, ő már látta. A fene esne belé, gondolta.

-          És mit szólt hozzá Lord Stark? – kérdezte.

-          Ó, még nem tudja! – fuvolázta az eunuch. – Csúnya lenne, ha nekirontana a kölyöknek. Bár te lehet, jobban járnál vele. De nem, tőlem nem fogja megtudni. Nem veszélyeztetem fölöslegesen a birodalom békéjét.

-          Tudod, mit? Legyél olyan kedves, és az én békémet se veszélyeztesd fölöslegesen – javasolta Baelish szárazon.

-          Már csak egy dolgot szeretnék mondani. Kérlek, küldd el azt a lysi masszőrfiút! Olyan távolságtartó. Szerintem fél tőlem.

Ja igen, még ez is, gondolta a férfi a plafonra emelt tekintettel.

-          Én is félnék, ha egy eunuch molesztálna munka közben – jegyezte meg. – Nem fogom elküldeni, úgyhogy légy szíves rendeltetésszerűen használni. Vagy ha a masszázson kívül másra is vágysz, javaslom, beszélj Lord Renlyvel vagy Ser Lorasszal, hátha bevesznek harmadiknak.

-          Nem vagy ma formában – állapította meg Varys, habár Bealish le merte volna fogadni, hogy felcsillant a szeme, amikor megemlítette Lorast és Renlyt. – Nem is zavarlak tovább.

Hála az isteneknek, gondolta a férfi, miután az eunuch távozott, ő pedig visszafordult a papírjaihoz.

Két fiú tökéletesen megfelel.

Daenerys Targaryen sajtos perecet rágcsált, miközben átvágtak Ráktelep főutcáján, amely sárgás színben játszott a fáklyák fényében. Körülöttük kézművesek, pékek, borászok kínálgatták portékáikat; a standok mellett falusiak, és messziről jött vendégek sétálgattak. Az éves ráktelepi dalnokverseny legjobbjai léptek fel a szökőkutas téren, őket mentek le megnézni a Hotel Westeros többi vendégével. Férje khalasarjából csak a szolgálólányai, Irri, Jhiqui és Doreah jöttek, valamint Ser Jorah és Momo, aki, bár nem értette a westerosiak Közös Nyelvét, nagy érdeklődést mutatott a kultúrájuk iránt. Ő is perecet evett, amelyet Dany vett neki az imént. A lovagot is kínálta, ám ő nem fogadta el az ajánlatot. Úgy látta, Ser Jorah nem örül túlzottan, hogy a Starkokkal egy csoportban kell menniük.

Tudta, hogy a férfi Eddard Starknak köszönhette a száműzetést, ám Daenerys ennek ellenére kedves, jóindulatú embereknek tartotta az északi családot, és szívesen időzött a társaságukban. Eredetileg csak ők készültek kimenni a térre, ám Vizes Morgan, aki a deresiek érkezéséig a khalasar idegenvezetője volt, szólt Danynek is, tudván, mennyire szereti a westerosi balladákat. A khaleesi ezért roppant hálás volt neki. Egészen megszerette a királyvári lányt, ezért sajnálta, amikor átkerült a Starkokhoz; bár úgy látta, közöttük is jól érzi magát. Mielőtt Lord Eddard magához kérette a menet elejére, nem sokkal előttük haladt, és együtt nevetgélt a legidősebb Stark-fiúval, annak a kisebbik húgával meg a fattyú féltestvérükkel.

A deresi különítmény minden tagja eljött; hozzájuk csatlakozott Daenerys kis csapata, valamint velük tartott még Tyrion Lannister, akit Ser Jorah szerint Ördögfiókának neveznek – Dany úgy vélte, jogosan -, a braavosi Syrio Forel, aki szintén a hotelben dolgozott, Leona Tyrell Égikertből és a koronaherceg a két testvérével. Azt hallotta, hogy Renly Baratheon és Ser Loras Tyrell is ott lesznek, ám ők nem csatlakoztak a csoporthoz.

Daenerys nagyon élvezte az énekesek produkcióit, s a műsor közben oda-odafordult Momóhoz, hogy ordítson neki, ám Ser Jorah az esetek többségében ezt megtette helyette. A lánynak hiányoztak a dalnokok, hiszen a dothrakik nem tartottak igényt ilyesmire. Persze ők is dalra fakadtak néha: ilyenkor a férfiak együtt énekelték a feszes ritmusú, pattogós nótákat, amelyek legtöbbször a lovakról, az öldöklésről és az asszonyok meghágásáról szóltak. A westerosi balladák szinte simogatták Dany fülét és lelkét, s ő is majdnem olyan ábrándos arccal hallgatta a dalnokokat, mint Sansa Stark és Leona Tyrell.

A műsor után nem sokkal Morgan és Syrio összeterelték a csoportot, majd elindultak visszafelé a szállodába. Daenerys elégedetten mosolygott, amikor szolgálólányai a dalnokokat dicsérték – teljesen lenyűgözték őket. Momo fennhangon sajnálkozott, amiért nem értette, miről énekelnek, de ettől eltekintve nagyon tetszett neki. Ser Jorah egy szót sem szólt ugyan, ám a lány észrevett valami mosolyfélét a szája sarkában, s ez örömmel töltötte el.

-          Nézzétek! – kiáltotta ekkor Bran Stark, aki egy jól megtermett istállófiú hátán utazott.

Nyomorék, emlékezett vissza Dany Ser Jorah szavaira, Deresben lezuhant a falról, és összetörte magát. A lány sajnálta őt ezért; olyan rokonszenves kisfiú.

Az egyik kisebb téren, amley mellett elhaladtak, egész kis tömeg verődött össze; rájuk hívta fel a figyelmet Bran, s hamarosan megértették, miért.

A falusiak alkotta kör közepéről tűzcsóva csapott a levegőbe, amelyet az emberek tapssal jutalmaztak. Ez felébresztette Dany kíváncsiságát, és jelezte Ser Jorah-nak, hogy közelebb megy. A csoport többi tagja is csatlakozott a tömeghez; a khaleesi látta a kisebbik Stark-lányt átfurakodni az emberek között, a fattyú bátyja nyomában, aki nyilván azért ment, hogy visszahozza. Ser Jorah és Momo utat törtek a khaleesijüknek a falusiak között, hogy jobban lásson.

A kör közepén néhány feketébe öltözött alak táncolt egy dobos és egy dudás játszotta zenére A fekete ruhások vékony pálcákon lángokat mozgattak: egyikül egy-egy tűzgolyóban végződő lánccal hadonászott, egy nő ötágú pálcákat tartott a kezében, amelynek mind az öt vége égett, s úgy fogta, mintha legyező lenne. Egy férfi ismét tüzet köpött, mire valaki izgatottan felsikoltott a közelben.

Daenerys megbűvölten nézte a táncoló lángokat.