Én
Naras 2009.10.17. 18:16
Komoly vers. Most az egyszer.
Én
Füstkönny az arcomon,
kiáltásom puszta levegő,
hiába feszül remegve
a buborék-tüdő.
A vízen járok,
de sehogy sem jutok be a alája -
A Felszín fogva tart.
Hullámbilincs a lábra.
Látok másokat:
hangjuk mélyről jövő pára,
láng-könnyeik lidércfénye hív.
Mozdulnék -
Ám a Felszín nem ereszt.
Hiába feszül az akarat,
hogy lejussona Mélybe,
hol az igaz fény lakik,
és nem a neon visszaverődése.
Hiába feszül az akarat,
ha nem szakad a hullám,
ha láng nincs,
hiába füstöl a szem.
A súlyom sem visz le.
Feszülök, lebegek.
Talán csak felfelé mehetek.
Oda, ahol néma ordítást
lélegeznek a rendszertelen párák.
Oda, ahonnan leesni
még senkinek sem sikerült.
Nincs más.
Csobbanva szakad a lánc,
megreped az akarat
szétpattan a buborék.
|